Egy hónap a diliházban 3.rész

Sziasztok! ^^

Várjatok, kibontom az ingem nyakrészét, aztán megfojthattok... Sajnálom, megint nem volt rész/os/bármi az elmúlt időben. Nem akarok kifogásokat keresni, de muszáj magyarázatot adnom.

Hogy miért is nem írok, se nem tanulok? PC játékok... x.x 

Hihetetlen, hogy leülök azzal az indokkal, hogy "hm, felnézek ddmt-re, Simis-ezek egy kicsit, aztán leülök írni, de közben hopp hívnak skypon" aztán mire észbe kapok, éjfél van, másnap ötkor ébresztő, még nem fürödtem és a tanulás a nullán ahogy az írás is.
Most úgy határoztam, hogy minden szutykot letörlök a gépemről (akár csak sajnálatos módon az eddigi összes írásom, képem és mindenem ami yaoi -de az véletlen volt, esküszöm) és amíg be nem fejezem ezt a sorozatot, nem is játszok velük. (ami nehéz lesz, hiszen nehéz ellenállni a Simsnek, ahol megvan a saját kis meleg párod)
Na, de mindegy is... Még mindig élek és fárasztom az írásaimmal a népet.
Amíg itt vagyok, szeretném megköszönni a 13000+ megtekintést és a sok-sok új kommentet, nagyon jól estek.
Mielőtt még valaki megkérdezné, hogy ki lesz az a cuki falat, akit használok a főszereplő képeihez, a neve Song Chan Ho, és ulzzang modell, szóval rengeteg képe van. (oké, ez egy U don' say infó volt)
Mielőtt még lehajtanám a laptopom tetejét és elindulnék tenni a dolgom, lenne egy kérdésem...
Legyen a következőben kex jelenet? Nem lenne túl gyors?
Már csak azért, mert én már ebbe a részbe is tenni akartam, de féltem, hogy nektek gyors lenne, a "hopp, itt van Hyunwoo egy órája és már meghúzták" action.
Nos, mindenkinek további kellemes iskola időszakot, az érettségizőknek sok sikert, kitartást, a többieknek is fighting, hallgassatok sok K-pop-ot, de ne hanyagoljátok a Dubstepet se. Azt meg főként ne felejtsétek, hogy 29-én, BTS ComeBack!! >o<

Soo~

3. rész: Beköltözés és meglepetések

Nem akarom… Nem és nem! Miért vagyok én ennyire szerencsétlen?
Addig oké, hogy egy hónapot ott kell töltenem azokkal a dinnyékkel, de azt nem értem, hogy miért leszek hozzájuk láncolva annyira, hogy iskolába sem mehetek, és még a mosdóra is kísérniük kelljen? Mit vétettem én, hogy ezt érdemeljem?
Már utálom az egészet, pedig még csak a bőröndömet erőszakoltam ki a szobámból. Hyunyun egész délután a szobájában kuksolt, néma csendben. Néha kihallatszódott egy-egy csörömpölés hangja, ami vagy azt jelentette, hogy a lelki világa tört még jobban össze, vagy az ablakon csapta ki a telefonját, esetleg más fan cuccát.
- Hyunwoo… - kopogott be hozzám anya. Vagyis inkább benyitott és a körmeivel kocogtatta az ajtót. – Itt vannak érted. – Hallottam a hangján, hogy sírhatnékja van, mint amikor négy éve táborba mentem… Az volt az első és utolsó, mert „túlzottan hiányoztam nekik”. De ugyan! Az csak három nap volt!
- Szuper. – vigyorogtam vadalma módjára, majd összeszedve a tabletem és a telefonom, kivánszorogtam.
Mondjuk én arra számítottam, hogy az egész bagázs ott lesz, de csak Rapmonster és egy idősebb fazon ültek a kanapén. Apámmal beszélgettek. Furcsa módon Hyunyun sehol se volt. Mondjuk, megérteném, ha anya bezárta volna a pincébe, hogy ne tegyen kárt a leaderbe, vagy magába.
- Jó napot. – hajoltam meg udvariasan, ahogyan odaértem én is a nappaliba. Az idős fickó kedves mosollyal végigmért, aztán felállt. – Hwang Hyunwoo vagyok…
- Tudom… Én pedig a Bangtan Boys menedzsere. Pár dolgot még elintézek édesapáddal, te addig vidd ki a cuccaid a kocsihoz. NamJoon-shi majd segít. – mutatott a colostokra, aki addigra már szint úgy állt. Bólintottam, majd elindultam az előszobánkba, ahol már ott sorakoztak a gondosan kirakott bőröndjeim. A fekete colos jött utánam, ami kicsit zavart… Olyan furcsa volt. Talán azért, mert szinte lyukat égetett a hátamba a tekintete.
Felkaptam a legnagyobb csomagot, de nem számoltam a súlyával, ezért álltóhelyemben dőlni kezdtem… Hátra… Egyenesen… ah, muszáj? Na, szóval egyenesen a drágalátos colos ölébe.
- Óvatosan picúr… - kuncogott az orra alatt, ami meglehetősen édes volt attól eltekintve, hogy milyen zord a külseje szmokingban. What?! Mit is mondtam az imént… Édes? Oké, én kezdek meghülyülni vagy bebuzulni. – Hagyd a nagyokat rám, hozd inkább a sporttáskákat. – borzolt bele nagytesósan a hajamba. Le akartam ordibálni, mert a hajam az egy olyan terület, ami mindenkinek tabu, de már ki is vitte a házból egyszerre két csomagom. Felmorrantam és a nyakamba akasztottam két kisebb táskát, majd én is kimentem. Kicsit meglepődtem. Oké, szerintem mindenki tudja, hogy vigyázniuk kell arra, hogy meglegyen a takarás és a biztonság, de azért ez már sok…
Két jól kigyúrt kopasz faszi a fekete színű, sötétített üvegű kisbusz mellett, még oké. De, hogy minimum három kísérő autó…
Odabotorkáltam a nekem háttal álló fekete coloshoz. Elvette a csomagjaim és bedobta a kocsi csomagtartójába.

Hihetetlen… De most tényleg. Vagy egy óráig várakoztunk a menedzserre, hiszen annyit beszélt a szüleimmel, de végre kész van. Már jó ideje úton lennék, ha nem anyám szorításában fuldokolnék.
- És… És vigyázz magadra! És moss fogat! És a legfőbb, fogadj szót az idősebbeknek! Mutass tiszteletet! – szorongatott anya, miközben a sírás szélén libegett. Nem tudom, hogy mit van annyira oda, csak egy hónapra megyek, és nem is a világ végére, csak egy fiúbandához.
- Anya… - dünnyögtem a fekete hajtengerébe. Egy pillanatra alább hagyott a fojtása és a vállamnál fogva eltolt magától. – Nem fogok meghalni, nyugodj meg. – Felsóhajtott és elengedett.
Megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy vége a búcsúnak. Apám megoldotta egy kézfogással és egy „mutass tiszteletet” intéssel és kész. Hyunyun nem került elő, mondjuk nem is baj. Bár jó lett volna a képébe vigyorogni, hogy „Én megyek, te nem!”, de így is jó.
- És, itt is lennénk. – fékezett le a menedzser egy társasház előtt. A sötétített üveg miatt nem sokat láttam, de ahogy elnéztem, nem volt túlzottan nagy. Kicibáltam magam az ülésből, majd megvártam a colost és a „főnököt”. Megpakoltuk magunkat a cuccaimmal, aztán hagytam, hogy előre menjenek mind a ketten. Próbáltam volna nézelődni, hogy melyik környéken vagyunk, de nem igazán sikerült beazonosítanom, mert én pont a város másig körzetében lakok.
- Ha sokáig nézelődsz picúr, eltéveszted a házszámot! – kiáltott vissza az ajtóból Namjoon aztán nevetve intett egyet.
Megforgattam a szemeim és utána indultam. Beengedett maga előtt és miután levettük a cipőink, a nappaliban tök csend fogadott. A házat jobban megnézve, talán egy kis amerikai beütése volt, ami miatt nagyon otthonosan hatott a számomra. Az első dolog talán az volt, hogy a menedzser valamilyen sürgős dologra hivatkozva az új albummal kapcsolatban lelépett… Fasza, ezzel egyedül hagyott hét, számomra vadidegennel.
- Srácok, itt van Hyunwoo! - üvöltötte el magát Jimin, majd odasprintelt hozzám és jól végig mért. Vigyorogva beletúrt a hajába, ezzel talán kifejezve a köztünk levő méretbeli különbséget, mind izom, mind magasság ügyileg, de mivel csak értetlenül pislogtam rá, fancsali képet vágva lehuppant az egyik kanapéra.
- Ülj le kölyök! – paskolta meg maga mellett a helyet, ha jól tudom Suga. Így, smink nélkül alig ismertem meg őket. Felemeltem a csomagom és picit megráztam. Mondjuk mire észbe kaptam, hárman is ugrottak, hogy elvegyék tőlem. Kicsit bátortalanul megindultam és leültem mellé. Lassan odavándorolt az összes srác, így kezdődhetett a megismerkedés...
- Hány éves is vagy Hyunwoo? - szuggerált jó erősen JungKook, majd feldobta a lábát Jimin ölébe.
- Idén töltöm a tizenhatot... Vagyis, ebben a hónapban. - motyogtam el a végét. Valamiért nagyon zavarban éreztem magam a közelükben.
- Oh, hanyadikán? - mosolygott rám V, aztán a fejét J-Hope vállára helyezte.
- T- Tizenegyedikén... 
- Tizenegyedikén? - kapta fel a fejét Jin. - Akkor van a nővéremnek is.
 - Mesélj magadról egy kicsit Hyunwoo. - mosolygott rám biztatón Hope,majd megbirizgálta V arcát.
- Nem tudok mit mesélni... A nevem Hwang Hyunwoo, Seoulban születtem, van egy húgom, apámnak van egy jól menő cége, anyám kórházi dolgozó. Teljesen átlagos vagyok... Egy a sok szürke kisegér közül. Imádok zenét hallgatni, de a külföldi remixek jobban tetszenek, mint a hazai termékek... Sokat olvasok, főként mangákat. Kedvenc színem a zöld, a kedvenc számom pedig a kilences. Szeretek enni, de nem tudok sokat, mert kicsi a gyomrom. Nem szeretek sportolni. Nem hallgatok K-popot, csak néhány lány bandát. Tanulással viszonylag jól állok, majdnem osztályelső vagyok.... - mire befejeztem a kis mesélésem, már azt se tudom, hogy mennyi idő telt el, csak azt, hogy a fiúk végig engem bámultak.
Szégyellősen lehajtom a fejem és várom a reakciójukat, amit várhattam volna, hiszen csesztek bármit is csinálni. Suga keresztbe vágta a lábait és ő is a többieket figyelte.
- Régóta vagy rajongó? – jött oda elém azt hiszem Jin és letett elém egy bögre teát. Köszönetképpen picit meghajoltam, amire felkuncogott és ő is leült, egyenesen Rapmon mellé.
- Őszintén szólva nem… Ha hiszitek, ha nem, még csak igazán A.R.M.Y. se vagyok. A húgom mutatott meg titeket két napja. De az ő jóvoltából már teljesen ismerem a munkásságotokat... – kissé elbizonytalanodtam a mondat végére, így elhalkultam.
Egy perces néma csend vonult körénk. A fiúk mind engem néztek komoly képpel, én pedig szerencsétlenül összehúztam magam a lehető legkisebbre és imádkoztam, hogy váljak láthatatlanná.
Hirtelen Rapmon felnevetett és felállt a kanapéról. Lassan odasétált elém, belém pedig belém fagyott még a szar is. Kétségbeesetten pislogtam körbe, de mindenki vagy a leadert, vagy engem szuggerált.
- Legalább nem kell félnünk, hogy fangörcsban leled halálod. - kuncogott fel JungKook és csatlakozott az idősebbikhez. Ott álltak előttem, én pedig csak bámultam és vártam, hogy mi lesz a sorsom.
- Hát... Nem is tudom, de aki azt mondja, hogy fél óra alatt nem lehet megismerni valakit, az hülye. Szerintem mi most megismertünk téged eléggé. Ahogy elmondtad, te is ismersz minket, szóval itt most be is tudjuk rekeszteni egy kicsit a beszélgetést... - mondta Jin, teljes komolysággal.
- Így van... - bólogatott J-Hope, mielőtt elengedett volna egy sóhajt és ő is felállt volna, maga mögött húzva JungKookot. A következő pillanatokban csak az ajtó csapódását, majd valami koppanást hallottam.
Kicsit se értelmes fejet vágva, kérdő pillantásokkal díjaztam a többieket, de elég hiányos volt a létszám. Se Jimin, se Jin... és valamiért Suga is eléggé más merre figyel... Most komolyan...? V-t figyeli ennyire? Apám, ez mindjárt felfalja a puszta tekintetével.
Félve felnéztem Rapmonster arcára, ami kicsit se biztató kifejezéssel bírt. Mielőtt bármit is kérdezhettem volna, Suga felállt és elindult a szemközti kanapéhoz. Letérdelt rá és V felé hajolt. Körülírhatatlan az az érzés, amit akkor éreztem. Féltem, de mégis kíváncsi voltam a folytatásra.
- Nam... Tiétek a szoba. Mi jól elleszünk itt a nappaliban, ugye Sugci? - kuncogott tinédzsereket megszégyenítően V. Ha rágó lett volna a számban, most tuti, hogy a szőnyegben keresgélném. M- Mármint AZ a szoba? Kérlek mondd, hogy csak arról a szobáról van szó, ahol lesz a kis vendégmatracom, ahol alszok!
- Hogy kinyílik a csipád amikor kanos vagy kicsi Tae... Becézgeted a hyungokat? Hm... Ugye tudod, hogy ezt nem szabad? A tiszteletleneknek el kell tömni a szájukat, aztán jól megbüntetni.. - morogta Suga, és a következő pillanatban csak a leader zakójának gombjait láttam, nomeg némi elnyomott dünnyögést hallottam.
Mire észbe kaptam, kulcstartó üzemmódban lógtam Rapmon hóna alatt és arra felé tartottunk, mint amerre ment J-Hope és JungKook. Kissé megkésett reakció idővel, de kapálózni kezdtem, hogy tegyen le, de csak monoton cipelt tovább. Ha eddig féltem, most már rettegtem. Akkor meg főként megfagyott bennem a vér, a húgy, a szar, de még a fing is, amikor is megláttam, hogy hová vitt.
Tuti, hogy az ő szobája... Lerí róla! Bár mondjuk egy japánul kiírt "Rapmon" vagy a polcra kitett "The Best Leader" táblácska mellé nem kell orvosi diploma, hogy rájöjjek, az ő szobája.
Leültetett az ágyra, ő pedig előttem foglalt helyet az ágy végénél hanyagul ledobott sámlin. Egy fél mosollyal folyamatosan rémült arcomat figyelte.
- M- Most mit akarsz...? - nyögtem ki nehézkesen, szótagról szótagra. Végezetül reszketve nyeltem egyet és az alsó ajkamba vájtam a fogaim. Nem válaszolt, csak kuncogva lehajtotta a fejét és a kezeit a térdére helyezte.
- Miért félsz tőlem? Félsz, hogy csinálok valamit? - A hangjától kirázott a hideg. És ami a legrosszabb, hogy emiatt csak még jobban remegni kezdtem. - Mitől tartasz? Hm? Mondd, ki, hogy mit ne csináljak... - dörmögte halkan és a zakója patentjaihoz nyúlt. Teljesen ledermedve vártam a további mozdulatait. - Talán ezt? - kihúzta a helyéből a nyakkendőjét. - Vagy ezt... ? - kibontotta az inge felső gombjait. - Mondd, és nem teszem...Mondanám én, ha tudnám, te ősvadbarom! Nem látod az arcomról, hogy le vagyok fagyva? Ilyenkor teljesen OFF-os vagyok! De várjunk... Amúgy tényleg jó pszichológiát alkalmaz ez a tökfej... Mitől is félek? Végtére is... Csak úgy húsz kiló izommal és harminc centivel lehetek lemaradva, de legalább fiú vagyok, szóval megerőszakolni nem fog... 

U- Ugye?