Az a bizonyos nyár... 2. rész

2. rész: Első nap; veled se kosarazok többet…

Reggel… Mondjuk kicsit sem átlag reggel, amikor az ember arra kel, hogy valamelyik vadállat trombitál az udvar közepén. Na, jó! Az se sima udvar, hanem a tábor udvara és nem egy ember, hanem minimum negyven szenved. Tipikus tábor… Aludni nem lehet, mert vagy az ágyak kényelmetlenek, vagy a társak zaklatnak… Az utóbbi igaz Jiminre és Zelora is. Este, mikor Zelo felzargatta legjobb barátját, a merevedési problémájával, igen csak visszaküldték oda, ahonnan született. Bár a jól ismert szidások és anyázások után, meglepően cselekedett…
- Jó reggelt mindenkinek! – vigyorgott jókedvűen a táborvezető.  Egyedül ő nem tűnt hullának. A nyakában ott lógott egy síp, a tábor jelképével, a hóna alatt pedig ott pihent egy kosárlabda. – Ha végre mindenki felkelt, menjetek, mosakodjatok meg és öltözzetek át. Húsz perc múlva gyülekező a kosárpályán! – belefújt a sípba, majd elkocogott, mintha egy „hű, de nagy edző” lenne, aki most szállt ki valamelyik amerikai filmből.
- Hyung… - kocogtatta meg Jiminnek a vállát Zelo.
- Huh? – kapta oda a fejét, de amint ezt megtette, elvörösödött és elfordult. – Mit akarsz?
- Figyi, a tegnap esti…
- Ha valakinek elmered mondani, akkor kibelezlek! – sziszegte a fogai között, majd hatalmas lendülettel megindult a kiosztott faházukhoz.

A húszperces időt, jóval kitolták. Az edző már majdnem odatikkadt az aszfaltra, amire odaért az első két csapatra való srác. Köztük voltak a mi jómadaraink is.
- Csapatválogatás… Két kapitány… Ö… Te, meg te! – mutatott rá két, a többieknél egy kicsivel idősebb egyénre, név szerint Young Baera és Ji Yongra.

Jimin~

Fasza… Nem elég, hogy rohadtul meleg van, felfő az agyvizem, kosarazunk, még szűk a cipőm is... de legalább Zeloval nem egy csapatban kötöttem ki. Oké, ez igazából általában orbitális probléma lenne, ha nem lenne ott a múlt éjszakai incidens. Én se voltam magamnál, félig még aludtam, szóval ezt mondhatom annak, hogy megerőszakolták a kezem…
Hogy, pontosan mi is történt? Két szó… Kivertem neki.
Oké, nem pont a legszebb megfogalmazás, de egyszerűen nem bírom kiverni a fejemből… vagyis száműzni!
- LABDA! – üvöltötte el mellettem valamelyik vadbarom állat magát, amire felocsúdtam a gondolatmenetemből és az ellenséges csapat felé pillantottam, egyenesen Zelo felé.
Ezt is megbántam, ugyanis a kemény kosárlabda egyenesen képen húzott és felhasította a számat. Nyekkenve estem seggre, a többiek pedig körém gyűltek. Végre némi árnyék…
- Jól vagy, kölyök? – tört magának utat az edző, amire felkaptam a fejem és próbáltam nem elvágódni. – Valamelyik kísérje el az orvosiba!
- Majd én! – ugrott oda hozzám Zelo, aztán meg nem várva a reakciókat, elkezdett vonszolni. Szédelegve botorkáltam utána, és próbáltam egyenesben állni, de nem igazán sikerült.
- Aztán nehogy folytassátok a tegnapit! – kiáltott utánunk valamelyik, név szerint nem tudom ki, de az biztos, hogy megállította bennem az ütőt is. Hatalmas szemekkel meredtem az én drága colos barátomra és gondolkoztam, hogy hogyan és miképp fogok harakirit elkövetni, miután kinyírtam mindenkit a tábor területén.

- Készen is vagy. – bólintott elégedetten a doki, miután valami fos ízű pasztát rákent a számra. – Tíz perc és lemoshatod, aztán kapsz egy tapaszt.
Bólintottam és figyeltem, ahogy lassú léptekkel kivonult. Felsóhajtottam és az ajtófélfának támaszkodó Zelora néztem. Olyan lazán állt ott, mintha más dolga se lett volna.
- Fáj? – kérdezte dünnyögve. Megráztam a fejem. – Figyelj, a tegnapira visszatérve…
Összeszorítottam a szám, a szemem, de még a seggem is, hátha elkerülhetem ezt a témát, de nem jött össze. Folytatta és ezzel elég rossz szálat húzgált.
- Kössz, a segítséget. De eléggé összezavartál. – közelebb jött. Elég értelmes fejet vághattam, félig felhúzott szemöldökkel és összeszorított szájjal. A számat még csak mozgatnom se lett volna szabad, és ezt meg is éreztem.  Az az iszonyatos krém marta, mint a sósav.
Megállt közvetlen előttem és folyamatosan a fejemet bámulta. Iszonyat idegölő volt és legszívesebben arrább rugdostam volna, de nem akartam bántani a kis colost.
Valamiért nem tetszett, hogy így figyel.

JIMIN POV END~

- Próbálj ne nagyon szélesen vigyorogni, és kerüld a durva csókolózást. – kacsintott vissza Jiminre az orvos, aztán egy utolsót intve kettesben hagyta a két fiút. Jimin nyugodtan felsóhajtott és összegörnyedve lefolyt az orvosi ágyról.
- Mi a pöcsre értette az utolsót? – tűnődött el hangosan magában, aztán Zelo felé fordult, aki elmerengve nézett felé. Meghökkenve kicsit hátrált, mert valami furcsát is észrevett a fiatalabb szemeiben a bambaságon kívül. Egy picit hasonlított az esti nézésére.
- Nekem van egy tippem. – húzta el vigyorra a száját Zelo, aztán egy egyszerű lépéssel átszelve a köztük kialakult távolságot, megragadta Jimin derekát, amire jó erősen rászorított és nekipréselte az ablak melletti választófalnak. A drágalátos hyungjának felocsúdni se volt ideje, vagy egy egyszerű anyád-at eldünnyögni, mert betapasztották a száját. Ahol az imént még keserű fertőtlenítő krém pihent, most egy száj munkálkodott ezerrel. Erőtlenül felmordult és megkísérelte eltolni, erőszakoskodó barátját, de nem jött össze neki. Hiába a kor, magasságilag és kicsit erőnlétileg gyengébb volt, főleg, hogy teljesen lesokkolt.
Folyamatosan csak ellenkezett és összeszorította az ajkait, de az izmai lassan elernyedtek és a sokkos dermedtséget lassan átvette egyfajta jóleső, meleg, s mégis borzongató bizsergés. Mintha a gyomra is görcsbe rándult volna egy pillanatra, aztán elengedett.
Megadóan felsóhajtott és utat engedett Zelo tolakodó nyelvének, majd a karjait a szőkeség nyak köré fonta.
Lassan ujjak kúsztak végig az oldalán, felfele tolva a vékony anyagú trikóját. Libabőrös lett, mégis azt hitte, hogy ott helyben elég a vágytól. Akkor már nem érdekelte, hogy pont a legjobb barátjával került elég érdekes szituációba, sőt sokkal inkább élvezte a dolgot. A tartózkodást, miszerint mind a ketten ugyanabból a nembe tartoznak, jó mélyen elásta az agya legelrejtettebb zugába.
Zelo befúrta magát az enyhén horzsolásokkal tarkított lábak közé és az oldalára szorította azokat. Egy aprócska lendületet véve felemelte hyungját és még mindig az ajkait ostromolva átlépdelt a vizsgáló asztalhoz. Ez által körülbelül egy magasságba kerültek, s ez némileg megkönnyítette a dolgukat. Türelmetlenül lecibálták egymásról a felsőruházatot és bármennyire is milliószor látták már egymást még pucéron is, most nem tudtak betelni egymással. Kezük fel-alá járkált a másikon, minden egyes porcikát végigcirógatva.
- Dugj meg… - szakadt fel Jiminből ez a mindent megváltó mondat. Olyan szinten elvakította a tömény kéj és mámor, hogy egy részeg ember józanabbnak tűnt volna mellette. Teljesen nem volt képben, és csak üvegesen bámult kifele a fejéből. Ellenben Zeloval. Ő azonnal kijózanodott ebből az egyfajta részegségből erre a kijelentésre. Értetlenül fürkészte az izzad és ziláló hyungja hajjal félig eltakart arcát. – Kérlek! – nyögte Jimin, majd végigkarmolt a fiatalabbik hátán és hozzádörzsölte vadul ágaskodó altáját.
Kerek szemekkel meredt továbbra is Jiminre és aztán elengedve egy idegességgel és egyéb érzelmekkel tarkított sóhajt, rámarkolt a gyönyörű kis sátorra Jimin nadrágján. Válaszul egy hangos nyögést kapott és egy lihegő szájat közvetlen a füle mellé.
Lassan lendült munkába. Visszaemlékezett az elmúlt éjjelre és próbálta hasonlóan kisegíteni barátját. Neki sem volt könnyebb a dolog. Az ágyéka már lassan sikoltozott, a szűk nadrág és alsónemű fojtása alatt. Lecibálta mindkettőjükről a fölösleges anyagokat és valamerre eldobva azokat ismételten magához szorította, majd felemelte Jimint. Amíg egyik kezével tartotta magán, a másikat próbálta benyálazni, hogy valami nemű síkosítójuk legyen már. Nem bírt magával. Azt a két ujját, amit sikeresen benedvesített azonnal mélyen belevezette hyungjába. Válaszul egy jó erős harapást és egy elfojtott sikolyt kapott. A fájdalom helyett remegés járta végig a végtagjait, ami miatt majdnem elestek mind a ketten.
Amint fordított néhányat a kezével, azonnal teljesen elmerült a forró, szorító szűk lyukban. Hangosan felnyögött és hörgött-morgott, mint egy vadállat. Még meg se mozdult, de már érezte azt a bizonyos élvezetcsomót az alhasába nyilallni. Volt már nőkkel együtt, de még sohasem érzett ilyet. Lassan megemelte magán a hozzá képest törpe barátját és vissza is engedte. Arcán, hátán és combjain dagadt izzadtságcseppek folytak végig, miközben egyre gyengülő izmaiba próbált életet lehelni.
Feladta a harcot. Visszaültette Jimint a vizsgálóasztalra és ott folytatta a lassan ritmusossá váló mozgást. A hátán egyre erősebbek lettek a karmolások, lassan már nem csak az alhasa zsibongott a kielégületlenségtől, hanem az egész teste. Nem tudta már tovább tartani magát. Elengedte a szorítást és hagyta, hogy végre végig korcsolyázzon a gerince mentén az orgazmus velőig hatoló, szurkáló és mégis selyemként cirógató ingere, maga után hagyva a fáradtságot és az izzadtságot.
Elélvezése pillanatában minden cseppjét Jiminbe adta, ezáltal őt is átlendítve a palánkon, s bár némi különbséggel őt is bekebelezte az élvezet és gyönyör szörnyetege.

- Áhh! – hallatszódott fel a két jómadarunk házikójából, az éj közepén. Jimin hangja volt. Vagyis, üvöltése.
- Maradj már! – szorította vissza Zelo az ágyba a vergődő társát. – Megmondtam, hogy állj ki, mert rosszul jársz! – szidta suttogva. Bizony… Az akció után Jimin visszaállt kosarazni és bár nehezen, de bírta a terhelést. Egész addig, amíg Zelo, mint jó védő a labdát próbálta elcsaklizni, ellökte pusztán véletlenségből és az alfelére esett. Azóta azt csinálta, mint egy öreg vénasszony, akinek beöntése volt, extra méretű csővel.
- De ha nem teszem, akkor gyanút fognak! – duzzogott halkan és nyöszörögve az idősebbik és a hasára feküdt. Ez se bizonyult jónak, de már nem érdekelte. Túlzottan is leszívta az aznapi történéssorozat. Egy dolgot akart, aludni, s aztán felkelni úgy, hogy mind ez is puszta képzelgés volt. – Zelo…
- Hm? – nyögte a párnába kómásan.
- Veled se kosarazok többet. – morogta Jimin és a könyökét a colos bordái közé bökte.