1. rész: A hisztis hugica
- Oppa~! Omma azt üzeni, hogy jönnöd kell!
- Nem! – csaptam rá az ajtót Hyunyunra.
Nem, nem és nem! Nem fogok elmenni vele megint egy koncertre. Így is piszkálnak, hogy meleg vagyok, nem kockáztatom meg, hogy még jobban kiutáljanak a többiek.
Elegem van, hogy én vagyok a nagytesó. Mindig mindenhova el kell kísérnem a húgom, akit sokszor a hátam közepére nem kívánnék.
- De Oppa! – kopogott tovább az ajtómon.
- Nem! – üvöltöttem el magam és bevágódtam az ágyamba.
- Omma~! – kiabálta el magát, ahogy még egyszer belerúgott az ajtómba.
Esküszöm, az a szar is egyszer a miatt az idióta húgom miatt fog leszakadni a helyéből.
Hívja csak anyát… az való neki. Tizennégy éves és úgy csinál, mint egy óvodás. Én most vagyok tizenhat, és mégis úgy kezelnek, mint egy tizenkilenc éves felnőtt férfit. „Csináld ezt, csináld azt, vigyázz a húgodra, bla-bla-bla!” BÁH! Elegem van!
- Hwang Hyunwoo! – hallottam meg apám hangját a folyosóról. Összerezzentem. Nagyon ritkán hív a teljes nevemen, de akkor is, csak ha valami hülyeséget csináltam…
a nyakamat is behúztam, úgy nyitottam ki az ajtóm. Nyeltem egy nagyot, mielőtt kilépem volna a folyosóra.
Szokatlanul meleg van most… Vagy csak a félelem miatt van?
- I-Igen? – remegett meg a hangom a folyosó és a nappali egybenyílásánál félig elrejtőzve.
- Gyere ide, kérlek. – intett nekem a kezével. Csak az újságja és a feje látszott ki a hatalmas bőrkanapé mögül.
- I-Igenis…
Lassan csoszogtam oda, szinte számolva a másodperceket, hogy meddig élek még körülbelül. Ahogy odaérem, nem mertem felnézni rá. Nagyon ritkán használ testi fenyítést, inkább a szemeivel ver.
Most úgy érzem magam, mint amikor lebuktam, hogy szex újságot vettem a netről. Vagy amikor rám nyitottak fürdés közben és pont… Nah jó… Álljunk szembe a tényekkel.
- Mi a gond a húgoddal? – kérdezte mély hangján. Kirázott a hideg is, a komor rekedtes hangtól. Nyeltem ismételten egy nagyot és fel akartam nézni, de amikor megláttam, hogy felállt, ismét a zoknimat kezdem el vizslatni.
- Ne- Nem akarok ve-vele elmenni… - dadogtam félve.
- Hova is? – tett fel egy keresztkérdést.
- Va-Valami fiú banda koncertjére… - motyogtam szinte csak magamnak és hatalmas erőfeszítéssel felnéztem a szemébe.
Felvonta a szemöldökét és kicsit hümmögve visszaült. Keresztbe rakta a lábait és visszavette az újságját. Zavartalanul olvasott, én pedig idegesen álltam egyik lábamról a másikra.
- A húgod még csak tizennégy. Te már lassan nagykorú leszel. Vigyáznod kell rá, nehogy valami vadbarom ártson neki. Tudod milyen a mai világ, nem?
- Igen… - hajtottam le a fejem.
- Na, ugye? Ez testvéri kötelességed. Most pedig menj, és kérj tőle bocsánatot.
- Igenis… - mondtam végre kicsit normálisabb hangon és egy picit meghajolva elindultam az emeletre vezető lépcső felé.
Amint kiértem a nappali légteréből elengedtem magam.
Hí, bazdmeg, hirtelen nyakig fostam magam… Azért, ritka az ilyen, amikor apánk beszélni akar velünk. Nem is szeretjük az ilyeneket… Nagyon szigorú, főleg velem, mert már „serdülök” és „lázadok”. Hja… a „lázadó” tini, aki csak a szobájában ül és animéket néz…
Felsóhajtva bekopogtam a húgom szobájába, aki csak kis késleltetés után nyitotta ki az ajtót.
- Mi van? – kérdezte szipogva, a könnyeit törölgetve.
- Bocs, nem akartalak megbántani. Igen, elmegyek veled a koncertre. – sóhajtottam fel és már nyújtottam a karomat, hogy sikítozva megragadja és berántson a szobájába.
Rosszul voltam mindig is ettől a szobától. Irritáló, rózsaszín falak, pink szőnyeg, lila ágy, színes virágok, arról a sok poszterről meg ne is beszéljünk, amik az egyik falat egész a plafonig befedték.
- Akkor most szépen megismered a bandát és a tagokat! – lökött rá az ágyra vigyorogva.
Oh, francba, mit tettem… Elfelejtettem mit szokott csinálni, amikor valamelyik új banda koncertjére kell elvinnem…
Az ölembe rakott egy hatalmas dossziét, amin egy hatalmas „BTS” jelzés csücsült. Felsóhajtva átfutottam a tagokon.
- Kim SeokJin… - morogtam, ahogy megnéztem a képeket róla. Esküszöm, mint egy rendőrségi gyűjtemény. Jó, hogy az ujjlenyomatuk nincs meg és a DNS-ük, mert akkor tényleg megfelelne annak. – Min YoonGi… Jung HoSeok… Kim NamJoon… Park JiMin… Kim TaeHyung… Jeon Jeongguk… és pontosan melyik is a biasod? – néztem fel rá néhány percnyi tanulmányozásból.
- Nincs biasom. Nem túl régóta ismerem őket…
- Na, jó… Mennyi ideje?
- Eh, négy… Nap… - vigyorgott rám idegesítően.
- Négy nap, és már koncertre akarsz menni?! Oké, mikor lesz az a szar?
- Holnap délután… - vette el tőlem a mappát és visszatette a másik harminc közé.
- Most ugye csak basztatsz? – néztem rá hatalmas szemekkel.
- Szoktam én viccelni ilyen témában? – ugatta le a fejemet.
Visszasimítottam a hajamat az eredeti állásába és felsóhajtva felálltam a párnatengerből. Megfogtam egy plüssbirkát és jól megnéztem. Meglendítettem és fejbe csaptam vele a húgom.
Ő, csak hatalmasakat pislogva nézett rám, és megigazítva a haját, a nyakamba vetette magát. Én persze a nagy súlyától – ami persze csak az én méreteimhez képest nagy – elborultam és szinte eltűntem a szőnyegben.
- Most meghalsz! – visította és arcon törült egy macskával. Kilöktem a kezéből és lefordítottam magamról. A falhoz simultam és vártam a további lépéseit.
- Nyugi dagi, tedd le a majmot! – lóbáltam a kezem előtte, ahogy felkapta az életnagyságú majom plüssét.
- Kit neveztél te daginak?! – vörösödött el a feje. – Na, most meghalsz, te kis féreg! – üvöltötte és hozzám vágta a majmot.
Röhögve kirohantam a szobájából, egészen a nappaliig, onnan ugyanis felkaptam a cipőmet és kirohantam az utcára.
- Gyere vissza te kukac! – üvöltött utánam az ajtóból Hyunyun.
- Gurulj utánam dagi! – integettem neki vissza. Röhögve kocogtam előtte és cukkoltam, ahogyan ugráltam.
Ismét üvölteni kezdett és utánam rohant. Ott lóbálta a majmot a kezében és üldözött egészen az utcánk végéig, ott ugyanis elbújtam egy kuka mögé és vártam arra, hogy elmenjen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése