Az a bizonyos nyár... 3. rész

Második és harmadik nap; mikor lesz már vége?!

- Hoppácska, itt van a tábor meleg párja! – kiabált vihorászva egy focista srác a reggeliző asztaloknál. Ezt követően huhogás, füttyögés és tapsolás lepte be a termet egész végig, amíg Jimin és Zelo bevonultak és leültek a helyükre.
Zelo cseppet sem zavartatta magát, de Jimin, ezzel ellentétben mélységesen elvörösödött és, ha tehette volna, már rég a föld alá süllyedt volta szégyenében.
Ez volt, mióta Jimin az éj közepén sikoltozott a hátsója miatt. Most se tudott ülni, de próbálta nem mutatni. Szemeivel mindenkit egyesével kínzott meg és hagyta az erdő szélén a holttestüket.
- Reggeli után mindenki a tornaterembe menjen. – kiabált le az étkezőasztalok előtti kis dobogóról az edző, miközben folyamatosan a táborvezető fülébe köpködött.

- Na, mi van buzikáim? – karolta át az egymás mellett álló Jimint és Zelot ugyan az a fiú, név szerint Kibum, aki a reggeli közben kötekedett velük. – Remélem, nem akartok enyelegni egymásnak, ma délelőtt floorball lesz a téma, jobb lesz figyelnetek, mert a végén zacsi-pacsi lesz belőle.
- Nem akarod levakarni magad rólunk? Amúgy is, honnan veszed ezt a faszságot, hogy mi járunk? – morrant rá dühösen Jimin.
- Sok mindent tudok töpszli. – vihorászott magában. – Mondjuk, kíváncsi lennék néhány dologra… - nyalta meg elégedetten a száját, majd feltűnően végigmérte Jimint. – Vagyis, lennénk… - kuncogott fel gonosz hangon. – Persze utána nyugalmat kaphatnátok.
- Mit akarsz? – vetette oda gúnyos hangon Jimin és játszotta a nagylegényt az akkori kemény egy-hatvan magasságával. Bő egy fejjel alacsonyabb volt mindenkinél, ha nem többel, de nem igazán érdekelte, csak ha kötekedtek vele miatta.
- Áh, semmi érdekeset… - vihorászott az orra alatt. – Csak némi könnyítést…
- Mi van? –nézett rá értetlenül. Zelonak persze azonnal leesett a dolog és már tiltakozásra nyitotta a száját, de az edző sípja megállított.
- CSAPAT VÁLOGATÁS! – üvöltötte el magát a középkorú férfi. Mellette a táborvezető próbálta kontrolálni magát, hogy ne tekerje ki az idióta társa nyakát.

Izzadtság… Az egyik fő dolog, ami folyik egy sport táborban, a takony és a vér mellett. Meleg van? Izzadnak. Rohangálnak? Izzadnak. Izzadnak? Szaguk van… Ezt jól megtanulták már mind. De hiába is van a kiló dezodor, teljesen felesleges, mert a kilencven órából maximum húsz perc védelem lesz ilyen gatyarekkentő kánikulában. Még a teremben is minimum harminc fok volt a csontig feltekert lég kondival és a kiakasztott ventillátorokkal is. Érezte ezt mindenki. És ebbe beletartozott az edző és a táborvezető is, ezért elmentek valami frissítőért a két órára levő kis faluba. Ez alatt egyedül hagyták az egész bagázst, akik nem aprózták el a dolgot…
- Ég a napmelegtől a kopár szik sarja… Ki vagyok száradva, Kibumnak meg áll a farka! – vihorászott jó hangosan Jinki és ellavírozott Jimin és Zelo között. Kezeivel intett a két fiúnak, akik némi fáziskéséssel követték őket.
A rövid kis út az ötös fogat faházába vezetett, ahol már mindegyikőjük ott ült. Egyedül Jinki és a mi két jómadarunk hiányzott.
Amint beléptek, a szerencsétlen két fiút azonnal fel is falták a szemeikkel. Kiéhezett szempárok állapodtak meg a szőke coloson, majd mivel őt nem igazán tudta érdekelni, Jiminen kezdték legeltetni a tekintetüket. Ő már másként reagált… Már készült visszaküldeni mindenkit az anyukájába, de hamarabb közbeszóltak.
- És action! – kiabálta el magát Minho, majd elégedetten hátradőlt a falhoz tolt ágyon. Egyik kezét bevezette a nadrágjába és halkan felsóhajtott. Mindenki követte a példáját. – Ne csak álljatok ott, csináljatok már valamit! Vagy azt akarjátok, hogy kiderüljön a kis kapcsolatotok?
- Kurvára nem vagyunk együtt! – rivallt rá Zelo, és már készült kimenni, de egy szorítás a karján megakadályozta. Meglepetten odafordult, majd hirtelen ledermedt.
Jimin forró csókjával találta szembe magát, amit egy pár pillanatos fáziskéséssel viszonzott. Karjait az alacsonyabbik derekára fonta, majd akcióba lendítette a nyelvét. Mindent beleadtak, mintha csak ketten lettek volna.
Jimin egy egyszerű mozdulattal az egyik ágyra dőlt, magára húzva Zelot, aki felmorrant a hirtelenségtől. Lassan simult egymáshoz a két, fokozatosan felhevülő test. Ágyékrészük találkozásakor mindketten felnyögtek jó hangosan.
Zelo kalandozni kezdett Jimin nyakán, majd mit sem törődve a fekete trikójával, szó szerint letépte róla. Bizony… Szabói pontossággal szakította le az anyagot, ami megadóan pattant szét az erőhatástól.
Kíméletlenül végignyalt az izmos mellkason, a kezdetleges kocka hason és a finom vonású „V” vonalon. Néha nem csak a nyelvét, hanem a fogait is bevetette. Ezt Jimin apró mellbimbói sínylették meg a legjobban.
Nem telt el sok idő, lekerült Jiminről a nadrág és a bokszer is, melynek hatására a nézőközönségnek tökéletes kilátása nyílt a tökéletesen lebarnult és kidolgozott testre. Őket már észre se vették. Számukra csak ők voltak, az ágy és a félhomály. Mennyei édességként kezelték egymást, néha finoman kóstolgatták, néha vadul falták egymást.
Zelo ismét végigcsókolt a „tábla csokoládé” hason, majd mivel nem volt útban az alsónemű, így Jimin ég felé meredező péniszén is. Ezt az utat visszafele már nem teljesítette, hiszen leragadt egy ponton… Pontosabban egy testrészen… Élvezetesen nyalt végig még egyszer Jimin nemességén, majd a szájába vette és először csak a hegyéig, majd teljesen a tövéig eltüntette. Fogaival néha megkarcolta a pihe bőrt, amire a testrész tulajdonosa kéjesen felnyögött.
Jimin nem tűrte sokáig a kínzást, összeszorította combjaival Zelo arcát és felfelé mozdította a fiút. A szőkeség vette az adást. Letornázta a nadrágját és felkészületlenül azonnal Jiminbe hatolt, aki erre hatalmasat felnyögött. Egy könnycsepp szántott végig az idősebbik arcán, amit a takaró szívott fel.
Kíméletlen mozdulatok és sikoltásszerű nyögések zajlottak le. A nézőközönség tátott szájal nézte ahogyan a két jó barát akciózott nekik.
Néhány pillanat múlva Zelo fáradtan roskadt a hyungja nyakába, és minden cseppjével kitöltötte Jimin meggyötört hátsó fel táját.

- Jimin, jól vagy? – kérdezte Zelo a focipálya mellett görnyedő társát. Javában a harmadik nap közepét súrolták, melynek következményében összefolyt annyi, hogy túl voltak a felén a tábornak.
- Szerinted, bazdmeg? – rivallt rá hangosan, amire a pályán punnyadó társaság felfigyelt. – Fáj a seggem… - dünnyögte halkan Jimin, majd elindult az étkezők felé, ahol a vizet osztotta a konyhásnő.
Nemsoká ebédidő volt és az iszonyatos kánikula és a tűző nap miatt betiltották aznapra az edzést és filmes délutánt rendeltek el.
- Mire szavazol? – lökte oldalba Niel, egy jégkorongos srác Zelot. Előtte lebegtetett két cédulát, melyen olvashatatlan kézírások voltak.
- Lesz, ami lesz… - rántotta meg a vállát a kis colos majd Jimin után indult.
- Ugye tudod, hogy Jinki és a csapata hoztak valami nagyon durva filmet? – kiáltott utána, de nem törődött vele, csak legyintett egyet és megállt a vízosztó asztalnál.
Lassacskán bevonult mindenki a terembe és miután véget ért a rossz, menzás koszt és átrendezték a termet, beüzemelték a vetítőt, indulhatott a film.
- A tábor az ismeretlen filmet szavazta meg, szóval jó szórakozást hozzá… - szerencsétlenkedett a számítógéppel az edző, miközben egy fél süteményen rágódott. Ez egy pillanat volt, amikor nem a táborvezető fülébe ordibált vagy köpködött. Mondjuk akkor általában vagy zabált, vagy ivott…
Felcsendült egy random bevezető zene, majd némi felírat és mellé az amatőr torzított tolmács.
- „Sokak nem is tudják mi is történik körülöttük.” – A torzítás ellenére is le tudták vonni, hogy Taemin hangja volt. – „Csak saját felelősségre!” – ezután sötétség. Vágóképekben felvillant néhány kép, melyen, vér, fegyverek és egyéb kínzó eszközök voltak. Minden kép két másodpercig tartott, ez alatt sikolyok, halálőrjöngések és egyéb hangok hangzottak el.
Jimin összerezzent. Sose szerette a horrort, se a paranormális dolgokat. A vértől egyenesen rosszul volt, bár nem minden esetben. Nyelt egy hatalmasat, majd Zelo arcára pillantott, ami halálos nyugodalmat sugárzott. Visszanézett a kivetítőre, amin egy régi felvétel volt látható, ahol egy véres játék baba képe jelent meg. A felvétel megmaradt. A baba lassan elmosolyodott, a szemeiből fekete folyadék szivárgott, majd egy kisgyermek éneklése csatlakozott az alapzene mellé.
Ez volt az a pillanat, amikor Jimin olyan szinten megrémült, hogy elkapta Zelo kezét és rászorított, miközben a karjába bújtatta az arcát.
Zelo a dörgölőzést elsőre orrkifújásnak vette és el akarta küldeni a hyungját melegebb vidékekre, de ahogy megérezte a reszketést, elmosolyodott és az idősebbik tincsei közé túrta ujjait. Nyugtatásképp cirógatni kezdte a puha arcbőrét és nyakát. fokozatosan vezette a kezét, végig a vállán, a karján és egy ugrásban a hasára is rátévedt.
Jimin kicsit meghökkent. Nem nagyon, tényleg csak egy kicsit. Élvezte a helyzetet, de mégsem akarta ott helyben, hogy Zelo segítsen rajta, miközben nem is volt merevedése.
Hátrább szegte a fejét, ahogy Zelo elérte azt a pontot, amit célnak tűzött ki. Halkan felnyögött, majd fogai közé csípte a fiatalabbik pólójának a szélét és kiélvezte minden pillanatát annak, hogy a fiatalabbik kézimunkázott rajta.
Egy hatalmas sikoltás véget vetett mindennek. Jimin olyan szinten megrémült, hogy leugrott a székről és ezzel majdnem húzta magával a nadrágjában turkáló Zelot is.
- Ah… M- Mikor lesz már vége? – siránkozott halkan, miközben visszaült a helyére és alvást színlelve ráhajtotta szőke pajtása vállára a fejét és hagyta, hogy ismét a kényeztető puha ujjak ágaskodó részére kússzanak.

Egy hónap a diliházban 2.rész

Mázli! Vagy, mégsem?

Idegesen fújtattam, ahogyan a húsgolyó hugicám kezét fogtam, hogy ne veszítsem el a nagy lányseregben. A nadrágom majd’ szétszakadt rajtam, annyira szűk volt… Félre értés ne essék, csak körülbelül két mérettel kisebbet adott rám Hyunyun. Igen, ő öltöztetett… Azt mondta, hogy hisztizik, ha nem ő öltöztet… Most persze úgy nézek ki, mint egy Ulzzang, de mindegy. Ha neki így jó…
- Oppa, már megint elkented a sminked! – visított fel mellettem és azonnal a szememhez kapott, ezzel majdnem kinyomva azt. Végighúzgálta az ujját az állítólagos aegyo karikáimon aztán vigyorogva méregetett. – Olyan vagy, mint egy modell… Lehet, hogy többet kéne kicsípnem téged. – Nyomott egy puszit az arcomra, aztán elkezdett befele vonszolni. Valahonnan előhúzott egy „Saranghae BTS” táblát és a kezembe nyomta. Ugyan úgy rá teleportált egy „Bangtan Sonyeondan” feliratú felső aztán tovább pattogott.
 Egyre jobban mentünk befele a színpad felé, bennem pedig elkezdett motozni valami. Mintha éreztem volna, hogy történni fog valami… Nem a tömegiszonyom volt, mert azt valahol még az EXO őrületben elhagytam. Csak vonszolt és vonszolt, bele a sűrűjébe. Hirtelen neki nyomódtam a korlátnak és egy hatalmas kivetítő világított az arcomba. Hunyorogva olvastam le a visszaszámlálót. Körülbelül két perc volt hátra. Felsóhajtva néztem meg a jegyemet, amin egy szám és a logó volt.
- Úr Isten! Mindjárt kezdődik! – üvöltött a fülembe Hyunyun. Legszívesebben a torkára tömtem volna a kezembe akadó első dolgot, de türtőztettem magam. Felsóhajtottam és a korlátnak támasztottam magam. Unott képpel bámultam, ahogy a kivetítő lassan eléri a harminc másodpercet, majd a tízet és végül a hangos visszaszámlálás után átváltott a csapat logójára. Abban a pillanatban olyan szinten odapasszíroztak, hogy azt hittem ott helyben összeszarom magam.
- Készen álltok?! – zengett fel egy rekedtes hang, majd elindult egyfajta felvezető zene.
Sikoltások zengtek be minden szegletet a hatalmas teremben.
Jól kezdődik…



Végre! Másfél óra szenvedésem volt, de mindjárt vége. Most valamit pakolásznak, állítólag sorsolás lesz. Hogy mi, azt totál letojom, nekem felesleges minden ezektől a majmoktól. Csak haza akarok menni, videojátékozni és zenét hallgatni. Normális zenét!
- Wohoo! – vonyított bele a mikrofonjába az egyikük, ha jól memorizáltam, akkor Jimin. Ismét vad fangörcsök és sikoltási rohamok leptek el minden négyzetmétert, az én agyamat pedig rémképek, hogy mi lesz, ha agyonnyom a sok hülye fangirl?
- Are you ready? – bukkant fel Rapmonster, majd mögötte libasorban a többi srác. Átöltöztek… Jesszusom, ezek totál úgy néznek ki, mint én! Hyunyun… Amint vége, feldugom a seggébe a plüssmajmát!
- A.R.M.Y-k! Készüljetek fel, most nem csak ruhákat és kiegészítőket sorsolunk! – húzta a nép agyát és az én türelmem J-Hope. Persze erre ugyanolyan maradt a hangulat. Ordibáltak, lökdösődtek. Én pedig terveztem a gyilkossági elméletem.
- Így van! A mai napon kiderül, hogy ki is fog eltölteni velünk egy teljes hónapot! – kacsingatott felénk V. Persze egy kacsintást sikeresen a húgom felé imitált. Nem maradt el a reakciója… Megragadta a vállam és egy olyan ordibálva a képembe, miszerint „Rám kacsintott!” ráncigált.
- Kezdjük is! – tapsikolt óvodás módjára Jimin. Nem tudom, hogy mit is élvezek abban, hogy a puszta mozdulataikkal kinyírták a fél termet, de nem érdekelt. Túl akartam esni a dolgon.
- Egy cuki kis táska… - itt volt az a pillanat, amikor lenémítottam mindent dünnyögés szintre. Egyenesen kifele bámultam a fejemből, de rossz felé. Totál nem vettem észre, hogy a csapat leaderén, Rapmonon jártattam a szemeim. Ő valamiért észrevett és intett egyet. Feleszméltem, ami miatt picit megugrottam és elpirultam… Elpirultam!!
- Most jön a főnyeremény! – mart belém Hyunyun. Fájdalmasan felszisszentem és lerántottam magamról a karját. Elővettem a jegyem, bár nem foglalkoztatott, hogy nyertem-e. – A szám pedig… - Hihetetlen dolog, de még én is visszafojtottam a levegőm. – Hat… - Ez oké… - Négy. – Még ez is stimm… - Kilenc… - Ez még ugye nem…? – És végezetül, egy! – Ez… Ez ugyanaz! Ez ugyanaz! Nyertem! Nyerte… m… Mi? Mióta is érdekel?
Akaratlanul is felemeltem a karom és meglóbáltam. Nem tudtam mit csinálok, a testem magától mozgott.
- Ott! A korlátnál a srác! – mutatott rám Suga. Halovány mosoly kúszott a képemre és elégedetten a húgomra pillantottam, aki tátott szájjal meredt rám. Az arcán egyszerre futott végig sértődöttség és féltékenység. Ez tetszett. Mindig is imádtam borsot törni az orra alá, és tudtam, hogy ezt sose tudná überelni.
Átvergődtem magam egy csapat lefagyott csajon, aztán odaértem a korlát széléhez, ahol két jó nagydarab sárga felsős fickó állt. Felnéztem rájuk és odanyújtottam a jegyem. Az egyik elvette, megnézte, majd bólintott a másiknak és átengedtek. Mire a színpad széléhez értem, ott sorakoztak a fiúk. Egyszerre minimum négyen felém nyújtották a karjukat, hogy felhúzzanak. Én csak szimplán nyújtózkodtam, hogy hátha valamelyik felhúz. Megtörtént. Rapmonster volt az, aki azonnal utánam kapott és felhúzott az egy-ötven magas színpadra. És igen… Ott álltam köztük. A Bangtan Boys tagjai között, akiket az előző napon ismertem meg.
- Hogy hívják a mi kis szerencsésünket? – nyújtotta felém a mikrofonját Jin. Persze elsőre még erre sem tudtam volna válaszolni. Rájöttem, hogy minimum ötezer ember engem bámul és gyilkolászik a szemeivel. Néhány másodperces fáziskésés után persze megnyekkentem.
- Hyunwoo… a-a nevem Hyunwoo. – hebegtem halkan. Válaszul némi kuncogást a nézőtérről és hét biztató arckifejezést kaptam.
- Hát, Hyunwoo… Gratulálok. Egy teljes hónapot velünk tölthetsz! Mindenkinek további szép napot, mi voltunk a BTS! – ezt követően elsötétült a színpad, engem pedig két erős szorítás elvezetett oldalra.
Várjunk… Egy hónap? De… Mi lesz addig a sulival? Oké, ezt én se gondoltam komolyan, de akkor is… Mit fog tenni ez velem, ha kiderül, hogy egy tini lányokat szórakoztató bandával töltöttem egy hónapot?
Meg fogok halni, érzem…

Az a bizonyos nyár... 2. rész

2. rész: Első nap; veled se kosarazok többet…

Reggel… Mondjuk kicsit sem átlag reggel, amikor az ember arra kel, hogy valamelyik vadállat trombitál az udvar közepén. Na, jó! Az se sima udvar, hanem a tábor udvara és nem egy ember, hanem minimum negyven szenved. Tipikus tábor… Aludni nem lehet, mert vagy az ágyak kényelmetlenek, vagy a társak zaklatnak… Az utóbbi igaz Jiminre és Zelora is. Este, mikor Zelo felzargatta legjobb barátját, a merevedési problémájával, igen csak visszaküldték oda, ahonnan született. Bár a jól ismert szidások és anyázások után, meglepően cselekedett…
- Jó reggelt mindenkinek! – vigyorgott jókedvűen a táborvezető.  Egyedül ő nem tűnt hullának. A nyakában ott lógott egy síp, a tábor jelképével, a hóna alatt pedig ott pihent egy kosárlabda. – Ha végre mindenki felkelt, menjetek, mosakodjatok meg és öltözzetek át. Húsz perc múlva gyülekező a kosárpályán! – belefújt a sípba, majd elkocogott, mintha egy „hű, de nagy edző” lenne, aki most szállt ki valamelyik amerikai filmből.
- Hyung… - kocogtatta meg Jiminnek a vállát Zelo.
- Huh? – kapta oda a fejét, de amint ezt megtette, elvörösödött és elfordult. – Mit akarsz?
- Figyi, a tegnap esti…
- Ha valakinek elmered mondani, akkor kibelezlek! – sziszegte a fogai között, majd hatalmas lendülettel megindult a kiosztott faházukhoz.

A húszperces időt, jóval kitolták. Az edző már majdnem odatikkadt az aszfaltra, amire odaért az első két csapatra való srác. Köztük voltak a mi jómadaraink is.
- Csapatválogatás… Két kapitány… Ö… Te, meg te! – mutatott rá két, a többieknél egy kicsivel idősebb egyénre, név szerint Young Baera és Ji Yongra.

Jimin~

Fasza… Nem elég, hogy rohadtul meleg van, felfő az agyvizem, kosarazunk, még szűk a cipőm is... de legalább Zeloval nem egy csapatban kötöttem ki. Oké, ez igazából általában orbitális probléma lenne, ha nem lenne ott a múlt éjszakai incidens. Én se voltam magamnál, félig még aludtam, szóval ezt mondhatom annak, hogy megerőszakolták a kezem…
Hogy, pontosan mi is történt? Két szó… Kivertem neki.
Oké, nem pont a legszebb megfogalmazás, de egyszerűen nem bírom kiverni a fejemből… vagyis száműzni!
- LABDA! – üvöltötte el mellettem valamelyik vadbarom állat magát, amire felocsúdtam a gondolatmenetemből és az ellenséges csapat felé pillantottam, egyenesen Zelo felé.
Ezt is megbántam, ugyanis a kemény kosárlabda egyenesen képen húzott és felhasította a számat. Nyekkenve estem seggre, a többiek pedig körém gyűltek. Végre némi árnyék…
- Jól vagy, kölyök? – tört magának utat az edző, amire felkaptam a fejem és próbáltam nem elvágódni. – Valamelyik kísérje el az orvosiba!
- Majd én! – ugrott oda hozzám Zelo, aztán meg nem várva a reakciókat, elkezdett vonszolni. Szédelegve botorkáltam utána, és próbáltam egyenesben állni, de nem igazán sikerült.
- Aztán nehogy folytassátok a tegnapit! – kiáltott utánunk valamelyik, név szerint nem tudom ki, de az biztos, hogy megállította bennem az ütőt is. Hatalmas szemekkel meredtem az én drága colos barátomra és gondolkoztam, hogy hogyan és miképp fogok harakirit elkövetni, miután kinyírtam mindenkit a tábor területén.

- Készen is vagy. – bólintott elégedetten a doki, miután valami fos ízű pasztát rákent a számra. – Tíz perc és lemoshatod, aztán kapsz egy tapaszt.
Bólintottam és figyeltem, ahogy lassú léptekkel kivonult. Felsóhajtottam és az ajtófélfának támaszkodó Zelora néztem. Olyan lazán állt ott, mintha más dolga se lett volna.
- Fáj? – kérdezte dünnyögve. Megráztam a fejem. – Figyelj, a tegnapira visszatérve…
Összeszorítottam a szám, a szemem, de még a seggem is, hátha elkerülhetem ezt a témát, de nem jött össze. Folytatta és ezzel elég rossz szálat húzgált.
- Kössz, a segítséget. De eléggé összezavartál. – közelebb jött. Elég értelmes fejet vághattam, félig felhúzott szemöldökkel és összeszorított szájjal. A számat még csak mozgatnom se lett volna szabad, és ezt meg is éreztem.  Az az iszonyatos krém marta, mint a sósav.
Megállt közvetlen előttem és folyamatosan a fejemet bámulta. Iszonyat idegölő volt és legszívesebben arrább rugdostam volna, de nem akartam bántani a kis colost.
Valamiért nem tetszett, hogy így figyel.

JIMIN POV END~

- Próbálj ne nagyon szélesen vigyorogni, és kerüld a durva csókolózást. – kacsintott vissza Jiminre az orvos, aztán egy utolsót intve kettesben hagyta a két fiút. Jimin nyugodtan felsóhajtott és összegörnyedve lefolyt az orvosi ágyról.
- Mi a pöcsre értette az utolsót? – tűnődött el hangosan magában, aztán Zelo felé fordult, aki elmerengve nézett felé. Meghökkenve kicsit hátrált, mert valami furcsát is észrevett a fiatalabb szemeiben a bambaságon kívül. Egy picit hasonlított az esti nézésére.
- Nekem van egy tippem. – húzta el vigyorra a száját Zelo, aztán egy egyszerű lépéssel átszelve a köztük kialakult távolságot, megragadta Jimin derekát, amire jó erősen rászorított és nekipréselte az ablak melletti választófalnak. A drágalátos hyungjának felocsúdni se volt ideje, vagy egy egyszerű anyád-at eldünnyögni, mert betapasztották a száját. Ahol az imént még keserű fertőtlenítő krém pihent, most egy száj munkálkodott ezerrel. Erőtlenül felmordult és megkísérelte eltolni, erőszakoskodó barátját, de nem jött össze neki. Hiába a kor, magasságilag és kicsit erőnlétileg gyengébb volt, főleg, hogy teljesen lesokkolt.
Folyamatosan csak ellenkezett és összeszorította az ajkait, de az izmai lassan elernyedtek és a sokkos dermedtséget lassan átvette egyfajta jóleső, meleg, s mégis borzongató bizsergés. Mintha a gyomra is görcsbe rándult volna egy pillanatra, aztán elengedett.
Megadóan felsóhajtott és utat engedett Zelo tolakodó nyelvének, majd a karjait a szőkeség nyak köré fonta.
Lassan ujjak kúsztak végig az oldalán, felfele tolva a vékony anyagú trikóját. Libabőrös lett, mégis azt hitte, hogy ott helyben elég a vágytól. Akkor már nem érdekelte, hogy pont a legjobb barátjával került elég érdekes szituációba, sőt sokkal inkább élvezte a dolgot. A tartózkodást, miszerint mind a ketten ugyanabból a nembe tartoznak, jó mélyen elásta az agya legelrejtettebb zugába.
Zelo befúrta magát az enyhén horzsolásokkal tarkított lábak közé és az oldalára szorította azokat. Egy aprócska lendületet véve felemelte hyungját és még mindig az ajkait ostromolva átlépdelt a vizsgáló asztalhoz. Ez által körülbelül egy magasságba kerültek, s ez némileg megkönnyítette a dolgukat. Türelmetlenül lecibálták egymásról a felsőruházatot és bármennyire is milliószor látták már egymást még pucéron is, most nem tudtak betelni egymással. Kezük fel-alá járkált a másikon, minden egyes porcikát végigcirógatva.
- Dugj meg… - szakadt fel Jiminből ez a mindent megváltó mondat. Olyan szinten elvakította a tömény kéj és mámor, hogy egy részeg ember józanabbnak tűnt volna mellette. Teljesen nem volt képben, és csak üvegesen bámult kifele a fejéből. Ellenben Zeloval. Ő azonnal kijózanodott ebből az egyfajta részegségből erre a kijelentésre. Értetlenül fürkészte az izzad és ziláló hyungja hajjal félig eltakart arcát. – Kérlek! – nyögte Jimin, majd végigkarmolt a fiatalabbik hátán és hozzádörzsölte vadul ágaskodó altáját.
Kerek szemekkel meredt továbbra is Jiminre és aztán elengedve egy idegességgel és egyéb érzelmekkel tarkított sóhajt, rámarkolt a gyönyörű kis sátorra Jimin nadrágján. Válaszul egy hangos nyögést kapott és egy lihegő szájat közvetlen a füle mellé.
Lassan lendült munkába. Visszaemlékezett az elmúlt éjjelre és próbálta hasonlóan kisegíteni barátját. Neki sem volt könnyebb a dolog. Az ágyéka már lassan sikoltozott, a szűk nadrág és alsónemű fojtása alatt. Lecibálta mindkettőjükről a fölösleges anyagokat és valamerre eldobva azokat ismételten magához szorította, majd felemelte Jimint. Amíg egyik kezével tartotta magán, a másikat próbálta benyálazni, hogy valami nemű síkosítójuk legyen már. Nem bírt magával. Azt a két ujját, amit sikeresen benedvesített azonnal mélyen belevezette hyungjába. Válaszul egy jó erős harapást és egy elfojtott sikolyt kapott. A fájdalom helyett remegés járta végig a végtagjait, ami miatt majdnem elestek mind a ketten.
Amint fordított néhányat a kezével, azonnal teljesen elmerült a forró, szorító szűk lyukban. Hangosan felnyögött és hörgött-morgott, mint egy vadállat. Még meg se mozdult, de már érezte azt a bizonyos élvezetcsomót az alhasába nyilallni. Volt már nőkkel együtt, de még sohasem érzett ilyet. Lassan megemelte magán a hozzá képest törpe barátját és vissza is engedte. Arcán, hátán és combjain dagadt izzadtságcseppek folytak végig, miközben egyre gyengülő izmaiba próbált életet lehelni.
Feladta a harcot. Visszaültette Jimint a vizsgálóasztalra és ott folytatta a lassan ritmusossá váló mozgást. A hátán egyre erősebbek lettek a karmolások, lassan már nem csak az alhasa zsibongott a kielégületlenségtől, hanem az egész teste. Nem tudta már tovább tartani magát. Elengedte a szorítást és hagyta, hogy végre végig korcsolyázzon a gerince mentén az orgazmus velőig hatoló, szurkáló és mégis selyemként cirógató ingere, maga után hagyva a fáradtságot és az izzadtságot.
Elélvezése pillanatában minden cseppjét Jiminbe adta, ezáltal őt is átlendítve a palánkon, s bár némi különbséggel őt is bekebelezte az élvezet és gyönyör szörnyetege.

- Áhh! – hallatszódott fel a két jómadarunk házikójából, az éj közepén. Jimin hangja volt. Vagyis, üvöltése.
- Maradj már! – szorította vissza Zelo az ágyba a vergődő társát. – Megmondtam, hogy állj ki, mert rosszul jársz! – szidta suttogva. Bizony… Az akció után Jimin visszaállt kosarazni és bár nehezen, de bírta a terhelést. Egész addig, amíg Zelo, mint jó védő a labdát próbálta elcsaklizni, ellökte pusztán véletlenségből és az alfelére esett. Azóta azt csinálta, mint egy öreg vénasszony, akinek beöntése volt, extra méretű csővel.
- De ha nem teszem, akkor gyanút fognak! – duzzogott halkan és nyöszörögve az idősebbik és a hasára feküdt. Ez se bizonyult jónak, de már nem érdekelte. Túlzottan is leszívta az aznapi történéssorozat. Egy dolgot akart, aludni, s aztán felkelni úgy, hogy mind ez is puszta képzelgés volt. – Zelo…
- Hm? – nyögte a párnába kómásan.
- Veled se kosarazok többet. – morogta Jimin és a könyökét a colos bordái közé bökte.

Az a bizonyos nyár... 1. rész

1. rész: Első éjszaka; jó kezdet…

- Na, végre, hogy idetoltad azt a hatalmas seggedet, Jimin! – méltatlankodott Zelo a parkolóban és ledobta a táskáját.
- Bocs, nem tudtam lerázni az öcsém… Megint rám szállt a kis gyökér. – fintorodott el Jimin, majd lepacsizott a barátjával. – Többiek?
- Már a buszon… De nyugi! Foglaltam helyet! – vigyorgott büszkén. Kicsit meg volt elégedve magával, hiszen a busz leghátulját, a négyes helyet, befoglalta maguknak, így a hét órás utat kényelmesen eltölthettél.
- Ez a beszéd szöszke! – borzolta össze a fiatalabbik haját pipiskedve, aztán megindult a busz felé.
Amint a lábuk felért a fém lépcsőre, az edzőjük eszeveszett módon vágódott le a sofőr mellé és még azelőtt, hogy a fiúk feneke leérhetett volna az ülésükre, a buszsofőr teljes gázt adva nekivágott a hosszú útnak.
Jimin persze egész végig extázisban volt, rágta Zelo fülét és húzta a fiatalabb idegeit. Egyik pillanatban még a colos szőke, göndör haját molesztálta, a másikban pedig lenyúlta a telefonját és a PIN kódot feltörve, a fiatalabbik intim és kevésbé jó képeit nézegette.
- Hé! Passzold most azonnal vissza, vagy a seggedbe dugom és felhívom!  – eszmélt fel Zelo az ablakon kifele bámulásból és azonnal betámadta Jimint.
Eleinte csak a karját akarta elkapni, de ahogy egyre jobban vergődtek egymáson, valami nagyon félreérthető pózban kötöttek ki. A busz hirtelen lefékezett és Zelo teljes súlyával Jiminre nyomódott. Erre persze az idősebb reakciója nem maradt el. Teljesen elvörösödött és egy nagyon halk sóhajt hallatott, amikor egy bizonyos pont összeért rajta.
- Ne most keféljetek, üljetek vissza a helyetekre! – kiabált hátra hozzájuk egy végzős srác. Hangosan hahotázott a saját poénját és adta előre a hírt, hogy mit is csinál a két jómadár.
- Izé… Zelo… - motyogta Jimin szégyellősen, amire a fiatalabb halkan hümmögött egyet. – VAKARD LE RÓLAM MAGAD, DE KURVA GYORSAN BAZDMEG! – üvöltötte torkaszakadtából, amire Zelo megilletődöttségében lefordult az ülésről és egy hangos koppanás keretében a chips morzsák és kajamaradékok közé huppant.
- Fiúk, csendesebben. – szólt rájuk az edzőjük, de gondolatban máshol járt. A telefonján éppenséggel bombázó nők, igen csak hiányos öltözékben jelentek meg.
Az út csak telt. A két jómadár már lassan kinyírta egymást, az edző pedig az egyik benzinkúton igen-csak sokat elidőzött a mosdóban. Ez persze mindegyik fiúnak feltűnt.
A hátralévő kilométerek száma egyre csak csökkent. A nap már javában lenyugvó félben volt, a távolban pedig egy hatalmas sűrű erdő tűnt fel.
Mire odaértek, már teljesen sötét volt, egyedül a tábor területét megvilágító reflektorok fénye tette szabaddá a látóteret. Az edző hagyta a csapatot szétoszlani, hogy körbenézzenek, és csak aztán adja ki a kulcsokat. Természetesen a mi két dilinyósunk megint együtt mászkált.
- Te, szerinted itt vannak csajok? – kérdezte vihorászva Zelo.
- Eskü’ olyan vagy, mint a seggem… Olyan hülye. Baszod, ez egy pasi tábor. Még a konyhás néni is szőrös! – röhögött fennhangon.
- Akkor marad a kézimunka? – biggyesztette ki az alsó ajkát a szöszi, majd szint úgy röhögésben tört ki és jól hátba verte Jimint. – Majd te segítesz, cicafiú…
- Álmodban. – hunyorgott rá póker arccal Jimin, aztán ő is ismét hangosan röhögni kezdett.
- N-eh! Ah!  – szűrődött ki néhány hang az egyik házból. A függöny el volt húzva az ablakon, de a lámpa fénye pont úgy vetette az árnyékot, hogy tökéletes rálátás volt az éppen keményen akciózó párosra. A hangok persze egyre hangosodtak, ahogyan a két fiú is közelebb lopakodott. – Nem bírom! – vonyított fel magas hangon passzív fél, majd egy iszonyatos nyögést követően összerogyott.
- Azt a kurva… - nyökögte Zelo. – Ugye nem csak haluztam?
- Nem… De nekem áll… - vigyorgott Jimin elégedetten.
- Hyung… - szűrődött ki ismételten egy szó, amire Jiminnek nem csak a szája, de a szeme és az orra is kerekké és tányér nagyságúvá nőtte ki magát. Azonnal Zelora meredt, aki éppenséggel egy röhögő görcs leküzdésével szenvedett nem sok sikerrel.

Éjfél tájt járt az idő. Már a táborban szinte mindenki az utazás fáradalmait pihente ki, egyedül Zelo nem aludt. Nem hagyták aludni. Hogy mik? Szerinte rém képeket látott, pedig annyira nem volt szörnyű. Egyszerűen csak Jimin szemérmetlenségének köszönhette, hogy állt a kukac. Bizony… Egyenesen, mint a zászlórúd, és mellé pedig az alsógatya pont úgy feszült rajta, mint valami győzelmi zászló.
Nem bírt magával. A hormonok és az enyhe adrenalin elvette a gondolkodási képességét és Jimin térfelére kúszott, majd az idősebbik felé mászott. Erre persze kipattant az álomszuszék hyung szeme, de még mielőtt elküldhette volna a szöszi colost vissza a jó anyukájába, az megszólalt.
- Hyung… Állok, mint a cövek. Segíts!

Egy hónap a diliházban: 1. rész

1. rész: A hisztis hugica

- Oppa~! Omma azt üzeni, hogy jönnöd kell!
- Nem! – csaptam rá az ajtót Hyunyunra.
Nem, nem és nem! Nem fogok elmenni vele megint egy koncertre. Így is piszkálnak, hogy meleg vagyok, nem kockáztatom meg, hogy még jobban kiutáljanak a többiek.
Elegem van, hogy én vagyok a nagytesó. Mindig mindenhova el kell kísérnem a húgom, akit sokszor a hátam közepére nem kívánnék.
- De Oppa! – kopogott tovább az ajtómon.
- Nem! – üvöltöttem el magam és bevágódtam az ágyamba.
- Omma~! – kiabálta el magát, ahogy még egyszer belerúgott az ajtómba.
Esküszöm, az a szar is egyszer a miatt az idióta húgom miatt fog leszakadni a helyéből.
Hívja csak anyát… az való neki. Tizennégy éves és úgy csinál, mint egy óvodás. Én most vagyok tizenhat, és mégis úgy kezelnek, mint egy tizenkilenc éves felnőtt férfit. „Csináld ezt, csináld azt, vigyázz a húgodra, bla-bla-bla!” BÁH! Elegem van!
- Hwang Hyunwoo! – hallottam meg apám hangját a folyosóról. Összerezzentem. Nagyon ritkán hív a teljes nevemen, de akkor is, csak ha valami hülyeséget csináltam…
a nyakamat is behúztam, úgy nyitottam ki az ajtóm. Nyeltem egy nagyot, mielőtt kilépem volna a folyosóra.
Szokatlanul meleg van most… Vagy csak a félelem miatt van?
- I-Igen? – remegett meg a hangom a folyosó és a nappali egybenyílásánál félig elrejtőzve.
- Gyere ide, kérlek. – intett nekem a kezével. Csak az újságja és a feje látszott ki a hatalmas bőrkanapé mögül.
- I-Igenis…
Lassan csoszogtam oda, szinte számolva a másodperceket, hogy meddig élek még körülbelül. Ahogy odaérem, nem mertem felnézni rá. Nagyon ritkán használ testi fenyítést, inkább a szemeivel ver.
Most úgy érzem magam, mint amikor lebuktam, hogy szex újságot vettem a netről. Vagy amikor rám nyitottak fürdés közben és pont… Nah jó… Álljunk szembe a tényekkel.
- Mi a gond a húgoddal? – kérdezte mély hangján. Kirázott a hideg is, a komor rekedtes hangtól. Nyeltem ismételten egy nagyot és fel akartam nézni, de amikor megláttam, hogy felállt, ismét a zoknimat kezdem el vizslatni.
- Ne- Nem akarok ve-vele elmenni… - dadogtam félve.
- Hova is? – tett fel egy keresztkérdést.
- Va-Valami fiú banda koncertjére… - motyogtam szinte csak magamnak és hatalmas erőfeszítéssel felnéztem a szemébe.
Felvonta a szemöldökét és kicsit hümmögve visszaült. Keresztbe rakta a lábait és visszavette az újságját. Zavartalanul olvasott, én pedig idegesen álltam egyik lábamról a másikra.
- A húgod még csak tizennégy. Te már lassan nagykorú leszel. Vigyáznod kell rá, nehogy valami vadbarom ártson neki. Tudod milyen a mai világ, nem?
- Igen… - hajtottam le a fejem.
- Na, ugye? Ez testvéri kötelességed. Most pedig menj, és kérj tőle bocsánatot.
- Igenis… - mondtam végre kicsit normálisabb hangon és egy picit meghajolva elindultam az emeletre vezető lépcső felé.
Amint kiértem a nappali légteréből elengedtem magam.
Hí, bazdmeg, hirtelen nyakig fostam magam… Azért, ritka az ilyen, amikor apánk beszélni akar velünk. Nem is szeretjük az ilyeneket… Nagyon szigorú, főleg velem, mert már „serdülök” és „lázadok”. Hja… a „lázadó” tini, aki csak a szobájában ül és animéket néz…
Felsóhajtva bekopogtam a húgom szobájába, aki csak kis késleltetés után nyitotta ki az ajtót.
- Mi van? – kérdezte szipogva, a könnyeit törölgetve.
- Bocs, nem akartalak megbántani. Igen, elmegyek veled a koncertre. – sóhajtottam fel és már nyújtottam a karomat, hogy sikítozva megragadja és berántson a szobájába.
Rosszul voltam mindig is ettől a szobától. Irritáló, rózsaszín falak, pink szőnyeg, lila ágy, színes virágok, arról a sok poszterről meg ne is beszéljünk, amik az egyik falat egész a plafonig befedték.
- Akkor most szépen megismered a bandát és a tagokat! – lökött rá az ágyra vigyorogva.
Oh, francba, mit tettem… Elfelejtettem mit szokott csinálni, amikor valamelyik új banda koncertjére kell elvinnem…
Az ölembe rakott egy hatalmas dossziét, amin egy hatalmas „BTS” jelzés csücsült. Felsóhajtva átfutottam a tagokon.
- Kim SeokJin… - morogtam, ahogy megnéztem a képeket róla. Esküszöm, mint egy rendőrségi gyűjtemény. Jó, hogy az ujjlenyomatuk nincs meg és a DNS-ük, mert akkor tényleg megfelelne annak. – Min YoonGi… Jung HoSeok… Kim NamJoon… Park JiMin… Kim TaeHyung… Jeon Jeongguk… és pontosan melyik is a biasod? – néztem fel rá néhány percnyi tanulmányozásból.
- Nincs biasom. Nem túl régóta ismerem őket…
- Na, jó… Mennyi ideje?
- Eh, négy… Nap… - vigyorgott rám idegesítően.
- Négy nap, és már koncertre akarsz menni?! Oké, mikor lesz az a szar?
- Holnap délután… - vette el tőlem a mappát és visszatette a másik harminc közé.
- Most ugye csak basztatsz? – néztem rá hatalmas szemekkel.
- Szoktam én viccelni ilyen témában? – ugatta le a fejemet.
Visszasimítottam a hajamat az eredeti állásába és felsóhajtva felálltam a párnatengerből. Megfogtam egy plüssbirkát és jól megnéztem. Meglendítettem és fejbe csaptam vele a húgom.
Ő, csak hatalmasakat pislogva nézett rám, és megigazítva a haját, a nyakamba vetette magát. Én persze a nagy súlyától – ami persze csak az én méreteimhez képest nagy – elborultam és szinte eltűntem a szőnyegben.
- Most meghalsz! – visította és arcon törült egy macskával. Kilöktem a kezéből és lefordítottam magamról. A falhoz simultam és vártam a további lépéseit.
- Nyugi dagi, tedd le a majmot! – lóbáltam a kezem előtte, ahogy felkapta az életnagyságú majom plüssét.
- Kit neveztél te daginak?! – vörösödött el a feje. – Na, most meghalsz, te kis féreg! – üvöltötte és hozzám vágta a majmot.
Röhögve kirohantam a szobájából, egészen a nappaliig, onnan ugyanis felkaptam a cipőmet és kirohantam az utcára.
- Gyere vissza te kukac! – üvöltött utánam az ajtóból Hyunyun.
- Gurulj utánam dagi! – integettem neki vissza. Röhögve kocogtam előtte és cukkoltam, ahogyan ugráltam.
Ismét üvölteni kezdett és utánam rohant. Ott lóbálta a majmot a kezében és üldözött egészen az utcánk végéig, ott ugyanis elbújtam egy kuka mögé és vártam arra, hogy elmenjen.