Még egy ilyen "nyáron elkezdtem, de lusta voltam befejezni és most került rá sor" féle fiction. Ez szint úgy egy hangulat íromány. Valamikor flangáltunk a barátnőimmel az utcákon és akkor vettem észre, hogy milyen sokat is káromkodunk és használunk szlengeket, rövidített kifejezéseket. Az is feltűnt, hogy nagyon sok célzást teszünk a szexre és egyéb hozzátartozójára. Pont aznap láttam egy filmet valami bandaháborúról, de inkább nem bonyolódnék bele. Tudjátok a képzelet nagy úr, és vannak olyan dinkák mint én, akik leírják, mások kínzására.
Remélem lesz akit megfog. Jó olvasást hozzá! ^^
Békítés
Hajnali csendesség... Sokaknak végre megváltást jelent, amikor az autók zaja is csendesebbnek minősül, és aludhatja az igazak álmát. De nem mindenhol ez történik, főleg nem egy olyan helyen ahol két banda van összezárva. A hajnali édes csendet néhány fiú kiabálása zavarta fel.
- Most konkrétan mi a farkam töve a bajod?! - ugatta enyhén rekedtes hangján NamJoon.
- Az, hogy megint a területünkre toltátok a büdös pofátokat! - kiabálta neki vissza Yongguk
Évek óta folyik a rivalizálás a fiúk között, de már szinte senki sem tudja miért. Lassan már a banda vezérek se.
Mire végre csendesedtek az indulatok, igaz, hogy egy felügyelő tanár segítségével, de a két vezér a szobájába vonult.
- Végre... Egy kis pihenő... - hajtotta a falnak fejét Zelo.
- Ne is mondd... Namjoon éjjel-nappal zaklat valami hülyeség miatt. - dőlt mellé Jimin.
- Jimin... Szerinted mikor lesz ennek a hülyeségnek vége?
- Nem tom'... Ha Namjoonon múlik, semmikor... De már nagyon unom... - ásította el magát.
- Mennyit aludtál?
- Semennyit... De a többiek se. "Járőrözni" kell, mert félti a területét, akár csak valami kóbor kutya.
- Yongguk se jobb. Éjjel arra keltem, hogy lelökött az ágyról azzal az indokkal, hogy "Héj, Zelo! Emeld fel a pillepopód, és gyere, mert már megint két lépéssel közelebb jöttek!"- parodizálta ki fura hangon a csapatvezetőt.
Jimin ezen csak röhögött egy sort és leült a földre a falnak támaszkodva. Kis idő múlva Zelo is csatlakozott hozzá.
- Ti nem mentek aludni? - dugta ki a fejét Himchan.
- De, csak kicsit beszélgetünk...
- Himchan... Te tudod miért kell ezt csinálnunk már évek óta? - dörzsölte meg a szemeit Zelo.
- Valami volt köztük az első években... Azt én se tudom mi, de valami miatt nagyon megutálták egymást...
- Nagy infó...- támaszkodott fel Jimin. - Megyek, mielőtt Mon kiakad, hogy hol jártam...
Lepacsizott a fiúkkal és a szobája felé indult.
- Azért jó lenne tudni mi a bajuk egymással... - nyújtotta ki Himchan felé a karját Zelo.
Himchan értve a célzást segített felállni a társának.
- Ja... De miért izgat ennyire?
- Beszélgettem Kookal és jött az ötlet, hogy mi lenne ha kibékítenénk őket...
- Ez annyira hülyeségnek hangzik, mint én magam... De jó ötlet! Valami konkrét terv?
- Még semmi... Csak szóba jött.
- Akkor, holnap megbeszéljük... Ott jön a diri... - mutogatott be az ablakon egy zseblámpa halvány fényére. - Csá... - veregette hátba a barátját és besurrant az ajtón.
- Milyen órátok lesz? - állította meg Jungkookot Jimin.
- Dupla tesi, de Zelo szólt, hogy nagy megbeszélés a béke érdekében, szóval lógás...
- Oké... Többieknek szóltatok?
- Most állítottam meg Yoongit és Taehyungot, Hoseokkal és Jinnel nem találkoztam...
- Oké, nekem most lesz dupla matekom, de nem fogok bemenni, megkeresem őket...
- Oké, én addig megnézem hol vannak Zeloék. - intett vissza Jiminnek.
Jimin felkutatta a fél iskolát de nem találta a társait sehol. Pont kifordult az egyik folyosón amikor valakibe beleütközött.
- Nem tudsz vigyázni?! - förmedt rá Yongguk.
- Bocs... - flegmázott miközben nekiment vállal még egyszer.
- He', te töpszli! Nem tod' hol van a csapatom?
- Mér' kéne? És nem vagyok töpszli! Te vagy colostok! - fordult felé dühös fejjel.
- Nyugszik van kisember... - vigyorgott idegesítően rá.
Jimin csak egy nemzetközi jellel díjazta az arckifejezést és folytatta tovább a keresési hadjáratot. Majdnem negyed órája keringett a folyosókon amikor megállt bekötni a cipőfűzőjét.
Amikor végzett és maga elé nézett, egy fekete cipőorral találta szembe magát. Lassan és félve felnézett a lábbeli tulajdonosára és próbált nem túl idiótán vigyorogni.
- Park úr mit keres maga itt? Nem órán kéne lennie? - csapkodta a vonalzóját a tenyerébe a folyosó ügyeletes tanár.
- Tudja tanár úr, az úgy volt...
- Nem érdekel! Befele az órára! - kiabálta miközben megfogta Jimin fülét és magával ráncigálta.
A fiú csak enyhe nyavíkolással díjazta a gesztust, de nem tudott ellenkezni.
Mivel akinek tudtak szóltak a többiek, az iskolának, egy évek óta nem használt kis épületében gyűléseztek.
- Hol késik Jimin?! - csapott idegesen az asztalra JungKook.
- Nyugi, lehet, hogy elkapta valamelyik tanár... - csámcsogott a rágóján jó ízűen Youngjae.
- Írjon neki valaki egy SMS-t vagy hívja fel, mert és eskü' szétszedem a berendezést...
- Csillapodjá' kis pitbull... - fintorgott rá Daehyun.
- Eh.. Miért érzem úgy, hogy csak én veszem ezt komolyan..? - huppant le az egyik székre JungKook.
- Passz... Inkább igyál egy kortyot..! - dobott neki oda egy doboz sört Jongup.
- Még kiskorú te őshülye! - háborodott fel Taehyung.
- És? Zelo is issza...
- Mi? - eszmélt fel a zenehallgatásból az emlegetett.
- Semmi, te kis alkoholista...
- Kikérem magamnak... - csápolt, miközben vinnyogott lányos hangon.
- Ez tökre olyan volt mint az ofőm! - röhögött JungKook.
- Azt' most mit is csinálna Jimin? - dobta fel az asztalra a lábát Hoseok.
- Téged meg Jint keresi... - rántotta meg a vállát Tae.
- Jinnek szóltam... Csak a drága Princess, olyan tisztességes, hogy végigüli az óráit...
- Akkor meg miért nem szóltál előbb te idióta?! - pattant fel Kook.
- Hűtsd már le magad! Egyébként is... Kérdeztél bazdmeg?
- Nehogy már rajta veszekedjetek! Inkább hívjátok már fel, vagy a farkam hegye se tudja, de basszatok neki valamit, mert randim lesz! - csattant fel Youngjae.
- Felhívom... - sóhajtott fel Hoseok.
Elővette a telefonját és elhúzta a képernyőzárat. Tárcsázott és kihangosította.
- Kicsörög, szal' van térereje és be is van kapcsolva... - húzódott oda Daehyun.
- Nem mondod? - fintorodott el Kook.
- Hallo..? - suttogta bele Jimin halkan.
- Haver, hol a pöcsöm hegyébe balfaszkodsz már? - rivallt rá Kook.
- Matek órán bazdmeg, hol máshol? Bebuktam a folyosó őrnél és leadott...
- Ekkora pöcst mint ez..! - röhögött Jungup.
- Ne röhögjé' mert meglátogatod a fogorvos és az urológust is..!
- Szólj a tanárnak, hogy ki kell csavarni a kukacot és meg van oldva... - kapta fel a telefont Himchan.
- Megpróbálom...- suttogta a telefonba.- Tanár úr! Kimehetek a klotyóra? - kiabált fel.
- Ez hülye... - vergődött a röhögéstől Hoseok.
- Ezazz! Kiengedett! - mondta végre normális hangnembe Jimin.
- Akkor húzd ide a bársony segged, mielőtt én megyek érte!
- Nyugszik van Süti! Ne harapj ketté, és amúgy is, mi a tökömet keres ott Hoseok? És hol van Jin?
- Jin órán, ezt a hülyét meg Youngjae vakarta össze a pom-pom lányoknál...
- Vágom... Na, zúzok lefele! - szakította meg a vonalat Jimin.
- Végre... Jin mikorra végezne? Ki lehet hagyni?
- Nekem nyolc... Asszem' még lesz ez az órája aztán mivel nincs biosz tanár, az lyukas lenne...
- Amúgy van konkrét terv? - köpte el egy tízből tízes köpéssel a rágóját a kukába Youngjae.
- Kook? - néztek az emlegetettre mindannyian.
- Hogy itt én vagyok az ész... - morogta miközben odament a kopottas táblához.
- Kook tanár úr..! - emelte fel röhögve a kezét Zelo.
- Mivan?
- Sok lesz az elmélet?
- Anyád! Na szóval... Annyi lenne az egész, hogy összezárjuk őket, és vagy kinyírják egymást, vagy kibékülnek...
- Ez baszd meg a terved? - nézett mindenki idiótán JungKookra.
- Most mér' ne? Van jobb ötlete valakinek?
- Kook tanár úr..! - lóbálta meg megint a karját Zelo.
- Anyádat tanározd! Mivan?!
- És hol is zárnánk össze azt a két bolondot?
- Uh, uh! - ugrált a kezét emelgetve Hoseok.- A budiba!
- Hülye vagy te is! Hol máshol? Itt! - tárta szét a karjait Kook.
- Itt? Te fogyatékos vagy... Yungguk, még ha halálra kínoznánk se tolná ide a valagát. - hurrogta le Daehyun.
- De igen, ha egy csaj hívja jön, nem? - vigyorodott el fölényesen JungKook.
- És melyik libát vennéd rá? - rakta vissza a zsebébe a telefonját Hoseok.
- Nem tom'... Tippek?
- Valamelyik pom-pom csajt kéne...
- Byul! - ugrott fel Zelo.
- És mivel vennéd rá? - flegmáltak a többiek.
- Na ja... A kosárcsapat kapitányának a csaját nem lenne egyszerű megvesztegetni...
- Nem lenne, ha nem lenne egy égető képed róla... - röhögött fel Taehyung.
- Na, jó... Miről nem tudtunk eddig? - vonta fel az egyik szemöldökét Himchan.
- Tudjátok, volt egy időszak amikor a fürdőszobai kukkoló járkált a koliba... Az voltam én és Taehyung... Én csórtam el a tangákat, az a bolond gyerek meg csinálta a képeket. Történetesen minden csajról van képünk... - mosolygott perverz fejjel JungKook.
- Tudom már... Akkor ti voltatok akik rohadtul drágán adtak naptárt..! - pattant fel Jungup.
- De nagy ész vagy... Szóval, ha jól tudom most matek órán csücsül a kis ribi, szóval visszazavarjuk Jimint és majd ő megvesztegeti ha jönnek kifele.
- Nekem okés... - nyújtózkodott Daehyun.
- Amíg nem engem ugráltattok, tökre szarok rá mit akartok. - cincált szét egy rágós dobozt Jungup.
Nagy robajjal Jimin esett be az ajtón. Taehyung hangosan felröhögött és közben lefordult a székről.
- I-Ihtt vagyohk... - lihegte a térdeire támaszkodva. - M-Mihről mahradtham leh?
- Na tesó... - vágta hátba Kook. - Feladat van!
- Mih?
- Meg kell győzni egy csajt...
- Melyiket? - egyenesedett ki.
- Byult...
- Felejtős... - húzta el a száját sziszegve.
- Már miért?
- Jiho befenyített, ha csak ránézek, kinyomja a szememet...
- Mit árthatna neked, hisz edzése van... - ásította el magát Himchan.
- Ő a kosárcsapat kapitánya... Mindenhol vannak spanjai. Ha odamegyek, kibeleznek. Szal', nem fogtok rávenni...
- Fogadunk..? - vihogott Zelo.
- M-Mi ez a nézés colos? - pislogott rá Jimin.
- Nem felejtettem ám el a középben történteket. - húzgálta gonosz vigyorral a szemöldökét.
- Nem mondanád el úgy se... - hunyorgott rá.
- Fogadunk..? - nyalt végig a száján a fiatalabb.
- Miről van szó? - szólt közbe JungKook.
- Semmiről... - fordult el Jimin.
- Zelo..? - nézett mindenki rá.
- Régi dolog. Még anno' középsuliba történt...
- Pofád lapos, vagy kilapítom! - kiabált rá Jimin az öklét rázva.
- Táborozni mentünk a sport csapattal... - húzta el perverz vigyorra a száját a szőkeség.
- Most állj le öcsi, mert ha én állítalak le, megbánod!
- Nyugodjál már le! Ha belekezdett hadd mondja el, mert most már kíváncsiak vagyunk! - ugatta le Jimint Daehyun.
- Kapjátok be tövig! - nézett végig a társaságon Jimin és kiment az épületből.
- Na, mi volt..? Össze huggyozta magát, vagy sírt anyuciért? - röhögött Hoseok.
- Nem érdekes... Ha ez se fogja meg, akkor semmi... Másnak kell mennie. - huppant vissza a székébe Zelo.
- Ki az a bátor ember köztünk aki felbérli a kiscsajt? - sóhajtott fel Himchan.
- Daehyunnak nincs órája, szal' ő bemehet nyugodtan a suliba, mert nem hurcolják el. - vizslatta az emlegetettet Taehyung.
- Mi? Miért nem megy Youngjae?
- Mert neki is órája van te idióta! - kiabált rá Kook.
- Nyugszik van kisöcsi..! - legyezett felé a kezével.
- Akkor a dolgod csak annyi lesz, most visszamegyek a képekért, aztán te felmész a teremhez, megvárod amíg kijönnek és...
Hirtelen valaki berontott az ajtón.
- Szasztok! Elengedett a tanárom... - vigyorgott Jin mindenkire.
- Oké, nem én megyek..! - dobta fel a lábát Daehyun is az asztalra.
- Jin, igen vagy nem? - vihogott Zelo.
- Ha megint valami buziság lesz, esküszöm a tornacsukámat fogom a seggedbe dugni... Am' igen... De miért?
- El vállala! Kook, húzás a képekért!
- Mi?! - vinnyogott Jin. - Mi a tökömről van szó?
- Meg fogod vesztegetni Byuncit...
- MI?! Neeem! Miért pont én? Nem lehetne...
- Kussolsz! - kiáltott rá Kook, amire abbahagyta a vinnyogást. - Na, ha lenyugodtál elmondom a dolgod bazdmeg! Most elmegyek egy pár dologért és ha visszajöttem, te felmész a ribi terméhez és megvárod. Elmondod neki a szitut, azaz, ha nem csábítja el ide... - mutogatott a padló felé. - Yonggukot, akkor kitesszük minden hová a csupasz kis picsáját. Vágod?
- Mint bálna fasza az iszapot... - bólogatott Jin.
- Ez beteg... - röhögött fel Himchan.
Estefelére járt az idő, Jin még akkor elment a lányhoz, és nehezen, de rávette a dologra. Mindenki a kis épületnél volt, a két vezetőt várták. Namjoont egy összeülés miatt hívták oda, Yonggukot pedig Byun csalogatta el oda.
- Ééés~! ACTION! - kiáltotta el magát Zelo aztán rácsukta az ajtót a két vezetőre. Felkapcsolták rájuk a villanyokat, így felmérhették a terepet.
Mind a ketten kigúvadt szemekkel néztek egymásra és kiabálásra nyitották a szájukat.
- Vagy békéljetek meg egymással, vagy nyírjátok ki egymást. De innen haragosan nem mentek el! - kiabálta be Jungkook.
A két pukkancs, akár a léggömb, leeresztett és egymással szembe fordultak.
- Első pont! Miért veszekedtek állandóan? - tette fel a kérdést Jimin.
- Mert ez homokos... - röhögött Yongguk.
- Te beszélsz?! Pont te akartál velem járni még anno... - vágott vissza Namjoon.
- Mert úgy néztél ki mint egy lány!
- Állj! - dörömböl az ajtón Jin. - Most konkrétan ez a bajotok? Hogy buzeránsok vagytok?
- Maradjál már kussban! - lökte el Jimin a társát. - Ha csak ennyi a bajotok akkor mondjátok el az érzéseitek!
- Némmá' Jimin átment érzelgős pszichomókusba... Csak nem vagy te is buzi? - röhögött mögötte Jungup.
- És ha igen? Na de most komolyan! Mondjátok el mi a bajotok egymással, aztán ki se kell békülnötök, mehettek is el. - folytatta a pológusát Jimin.
- Van benne valami... - bólogatott megértően Taehyung.
- Na látod? Gyerünk fiúk, addig itt maradtok amíg nem kezdetek egymással valamit!
Választ nem kaptak. Kicsit próbáltak hallgatózni, de mivel csak néhány cuppanás szerű hang és egy-egy nyögés hangzott el, vigyorogva összenéztek és otthagyták a fiúkat.
Persze ez csak az ajtó egyik feléről volt így észlelhető. A másik oldalán sokkal forróbb volt a légtér.
Namjoon és Yongguk a terem közepén összekapaszkodott és egymást csókolták, néha egy egy felfedező körutat téve a másik hátán vagy fenekén.
Eldülöngéltek az egyik padhoz ahol Namjoon bizonyult volna a passzív félnek, de neki ez nem tetszett. Elégedetlen morgással próbált fordítani a helyzetükön, de Yongguk nem hagyta magát.
- Én leszek felül és kész.. - morogta a másik szájába.
- A faszt azt... Én vagyok felül. - tolta el magától a másikat.
- Meg vagy veszve. A kurva életbe is! Nem azért vártam majdnem öt évet, hogy seggbe rakjanak! Én szoktam dugni és nem fordítva. - szorította le Namjoont az asztalra és már húzta is le a sliccét.
- Megálljá' má'! Engem viszont nem fogsz megdugni, az szent! - lökte el magától a fiút.
- Most már emlékszek mi miatt is utállak ennyire... - töprengett el hunyorogva Yongguk. - Azért mert kurvára makacs vagy...
- Nem vagyok makacs, csak nem hagyom, hogy seggbe dugjanak, aztán pedig szenvednem kelljen, mint a döglődő légynek. - vágta be a hisztit az asztal közepére húzódva Namjoon.
Yongguk felsóhajtott aztán átkarolta újdonsült ellenségből lett haverját és próbálta meggyőzni szebbnél szebb szavakkal, amik egy idő után megtették a hatásukat.
Másnap reggel mind a ketten fáradtan estek ki a kollégium főkapuján és az iskolapadban alig bírtak megülni a hátsójukon.
(Nem részleteztem az egészet, ezt a ti képzelőerőtökre bízom, hogy ki hol foglalja be a helyét ebben a párosban. Remélem tetszett!)
Nekem tetszett :D birom az ilyen trágár beköpéseket :,3
VálaszTörlésSzerintem két menet volt :D Váltott felállásba az utolsó mondatra alapozva.
VálaszTörlés