Padlógáz

Padlógáz

 (ezt is egy játékra készítettem)

Figyelmeztetés: trágár szavak
Korhatár: +12
Páros: SHINee Key x Super Junior Kyuhyun

Sebesség… A pillanat, amikor egyenes úton csontig tolod a gázt, a tömeg ujjong, te pedig büszkén markolod a kormányt, mert játszi könnyedséggel előzöd le az ellenfeledet. Szinte gyakorlópályának érzed az egész versenyt… A fények pajkosan futkároznak az arcodon és az autó belső részén. Amikor eléred a célvonalat, a város legszexibb csajai a motorháztetőre ülnek, és úgy enyelegnek veled. A kezedbe nyomják a pénzt, és elhúzol mielőtt még a rendőrséget is ráhívják a bagázsra.
- Héj, tesó figyelsz te rám? – lóbálta meg előttem a kezét Minho.
Kicsit megráztam a fejemet és adtam magamnak néhány pici pofont.
- Bocs, elkalandoztam…
- Azt látom… Szóval, benne vagy..?
- Uhm… Mibe? – vigyorogtam idiótán.
- Aish Kibum! – túrt a hajába. – Hát az estébe! Erről pofázok már egy fél órája, de te csak meredsz magad elé, csoda, hogy a nyálad ki nem folyik!
- Jó, bocs már, csak elgondolkoztam… Tudod, hogy holnap megyek apámmal kocsit venni.
- Ja… Mindig a kocsikon jár az eszed… Most örülhetsz! Arról jártatom a számat, hogy az este ki kéne menni, megnézni az utcai versenyeket… A bátyám, mi és a srácok…
- Nem engednének… Állítólag veszélyes. Pedig úgy mennék. – hasaltam el az asztalon.
- Ne legyél már ennyire puhapöcs! Jin-ki már bő két éve jár ki, és még sose volt semmi baja…
- De ő a mostoha bátyád és idősebb is nálunk… Meg amúgy is…
- Ne keress már kifogásokat! Jössz vagy nem?
- Nem tartom jó ötletnek, de… Eh… Megyek…
- Ez a beszéd öregem! – ugrott a hátamra vihogva.
- Ya! De azért ne tapadj! Tudod, hogy utálom! – vakartam le magamról idegesen.
- Na, akkor este nyolcra ott leszünk érted.
- És mi van, ha anyám nem enged?
- Engem se engednek el, de meglógok… Te még csak ne is szólj neki, mert kiakadna és az Isten se tudja, mikorra tudnál kilógni.
Hirtelen felcsendült a szünet végét jelző csengő.
- Na, tipliztem vissza a helyemre, még beszélünk… - ugrott fel mellőlem, aztán még búcsúzóul lelökött a székről és kiröhögött.
- Kössz…

Igen… Mióta az eszemet tudom, oda és vissza vagyok az utcai gyorsulási versenyekért. Lehet, hogy illegális, de nem érdekel. Imádom hallgatni a motorok búgását és a kerekek csikorgását. Amikor a tömeg kiabál, egyszerűen felpezsdíti a véremet. Csak sajnos, soha nem engedtek ki a szüleim, mert veszélyes… Ha tehetném, minden időmet apám mellett tölteném az autószerelői műhelyébe. Lehet, hogy emiatt szeretem az autókat. Oké, minden fiú szereti meg minden, de én valahogy másképp… Állítólag, amikor kisgyerek voltam, csak akkor óhajtottam elaludni, ha apa kivitt kocsikázni az éjszaka közepén. Elég sokat lábatlankodtam ott, de ragadt is rám más a motorolajon kívül. Fejből össze tudnék rakni egy szétszerelt motort. Lehet, hogy emiatt nem vagyok túl népszerű a lányok körében… De ha én inkább a benzin szagát szeretem és nem azt a sok szar fojtogatós „édes” parfümöt, arról nem tehetek.

Eléggé gyorsan elérkezett a nap vége, ami miatt kicsit izgultam is. Kicsit hamarabb a szokásosnál lefürödtem és elköszöntem estére.
- Nem korai még? – nézett rám meglepetten anyukám.
- Eléggé leszívott a suli, szóval kéne az alvás.
- Vigyek fel vacsorát? Csak akkorra akartam csinálni, mire apád hazaér.
- Nem kérek köszönöm. Ne zavarj, mert pihenni szeretnék. Jó éjt!
- Jó éjt…
Vettem egy mély levegőt és felszaladtam a lépcsőn. Bevetettem magam a szobámba és bezártam az ajtómat. Kitártam a szekrényem és kis mosoly társaságában az ágyamra dobáltam a ruháimat. Gondolkozó pózba vágtam magam.
Mit kéne felvennem? Hm…
- Atyám, akár egy rossz tini lány az első randiján… - röhögtem ki magam.
Egy egyszerű fekete-fehér mintás felsőnél és az egyik bőrdzsekimnél döntöttem. Szimplán megfogtam az egyik farmerom és belebújtam.
- Pont a kedvencem… - vigyorogtam, ahogy begomboltam.
Az órámra pillantottam és örömmel láttam, nem soká itt lesz értem a csapat.
Felkaptam a felsőruházatom és beálltam a tükör elé. Belőttem a séróm és egy kis pózolgatás után rezegni éreztem a telefonom.
- Hey-hey..! – röhögött bele a fülembe Minho. – Told ki a pille popsid, mert itt maradsz.
Nem válaszoltam csak megszakítottam a vonalat és az ablakom felé vettem az irányt. Kitártam az ablakom és egyszerű mozdulattal kiugrottam.
- Bassza meg! Cipő..! – méregettem a zoknimat.
Visszamásztam a lábbelimét és miután belebújtam, ismét kimásztam az ablakon. Végre le is ugrottam a tetőről és az irányt a ház előtt várakozó kocsi felé vehettem.
Elég régi évjáratú felújított autó volt. Rikító piros színekben pompázott és tele aggatták matricákkal. A tető az úgy le volt róla vágva, ahogy. Amatőr meló…
- Mire vársz öcsi sajt? Ugrás vagy kopás! – kalimpált felém Minho mostoha bátyja, Jin-ki.
Beugrottam a többiekhez és lassan megindultunk, viszont néhány sarokkal később megálltunk.
- Na, kis pisisek..! – fordult hátra Jin-ki.
- Héj, csak néhány év van köztünk, te őskövület! – csapta tarkón Minho.
- Te csak ne csapkolódjál, kis taknyos! – hunyorgott rá.
- Mert mi lesz? Beköpsz anyucinak..?
- Maradsz a picsádon! Na, szóval. Az egész úgy néz ki, van maga a terület, ahol van minden. Úgy értem, kaja – pia – csajok - kocsik. Igen Key, kocsik. Tudom, hogy te erre izgulsz…
- Mondtam már, hogy ne hívj Keynek! És nem izgulok a kocsikra… - vágtam a szavába én is.
- Még egyszer valamelyik bepofázik, kirugdosom innen! – csattant fel. – Hol tartottam? Ja… Szóval, majdnem éjfélkor kezdődik egy nagyobb verseny, amit a két legjobb vív egymással, aztán jönnek az újoncok. Ott én is indulok Jonghyunnal. Az pedig addig tart, amíg ránk nem hívja valaki a rendőrséget, aztán tipli van. De ezt tudni fogjátok, mert az összes csaj visítani fogja. Próbáljatok ne nagyon bebaszni és nem sok kurvát összeszedni, oké? A nagykutyákkal csak vigyázni, hamar fölhúzzák magukat.
Miután vége lett az eligazításnak, végre elindulhattunk. A városközpontban azonnal megéreztem, hogy oda értünk, mert még a fények nem látszottak, de az a jó is égett benzinszag megcsapta az orromat. Ahogy látótérbe került szinte minden, majd kiestem a kocsiból annyira lenyűgözött az a sok jármű. Mind egyedi, és teljesen felturbózott.
Valóra vált álom!
- Húzd vissza az idióta haverod, mert ha én ráncigálom vissza, abból semmi jó nem lesz… - morgott Minhonak a bátyja.
Pont tojtam rá mit akar, csak tovább gyönyörködtem az elénk tornyosuló tömegbe. 

 Végre megálltunk valahol a sűrűben és útnak eresztettek minket.
Mindenki egy felé indult, de én leszakadtam. Nézelődtem, fejben jegyzeteltem. Nem is tudom merre csavaroghattam, néhány elég komoly autót is megpillantottam. Szinte tátott szájjal néztem a tökéletességét.
Gyönyörű fényezés, eredeti kerekek és tökéletes áramvonalasság. Tipikusan gyorsulási versenyekre teremtették.
- Tetszik mi? – tette egy idegen fickó a vállamra a kezét.
- Ja… Szép darab… Versenyzik?
- Ez..? Á, ez csak dísz. A másik, na, az versenyzik. Az éjféli futamon hajtja majd az öcsém. – mutatott egy félig letakart fekete-piros sportkocsira.
Csak dísz? Ha ez dísz, akkor milyen lehet a másik?
- Jeonghyun! – üvöltözött egy nálam sokkal fiatalabb srác.
- Mi van töpszli? – fordult felé, mit kiderült Jeonghyun.
- Megejtetted a nevezésem? Ha valaki beelőz, mint a múlt hónapban, te megdöglesz!
- Még mikor ideértünk megvolt. Ne fossál már! Nehéz lenne a helyedre állni! – karolta magához. - Ő az öcsém, Jeongguk. A srác pedig, öhm… Bocs, mi is a neved? – nézett rám.
- Kibum. – biccentettem feléjük.
- Jó, és ki a tököm ő? Megint valami menedzser szakadvány? Dugd fel magadnak… - lökte el a bátyját.
- Kicsit hirtelen… - nézett utána.
- Aha…
Kis szaros. Nem lehet több tizenhatnál, de azért elhajtja a bátyját. Ennyire elszállni magától?
- Bocs haver, megyek tovább… Sok sikert az öcsédnek… - intettem oda neki miközben mentem a tömegben megint.

Már nagyjából feltérképeztem az egészet, amikor az egyik szegletben egy nálam kicsivel idősebb srácot pillantottam meg. Eléggé cifrán szidhatta a kocsit, mert a motorháztető fel volt nyitva, ő meg ott kalimpált felette össze vissza.
- Hej, tudok segíteni? – kiabáltam oda neki.
- Huh? – fordult felém meglepetten.
Ráhúzta a kocsira a takarót, ami ott pihent a tetőn és beletörölte a kezét.
- Hát, öcskös, ha csak nem vagy valami hiper-szuper szerelő, nem igazán.
- Azért megnézhetném?
- Jenogék küldtek? – hunyorgott rám.
- A kis pukkancsék? Dehogy… Csak vagyok és nézelődök. Versenyzel?
- Ja… Mondjuk ezzel a szarral nehéz lenne… - bökött a kocsi felé.
- Ha nem gond megézem…
- Amúgy Kyuhyun. – nyújtotta felém a kezét.
- Kibum… - viszonoztam a gesztust.
- Nem tudom, mi van vele, idefele jövet nem volt semmi baja…
- Mi a panasza a betegnek? – rántottam fel a leplet.
- Nem húzza annyira, mint kéne, és nem indul el azonnal… -
Feltűrtem a dzsekim ujját, de mivel visszacsúszott ledobtam a hátamról. Majdnem teljesen bebújtam és kicsit vizsgálódtam. Szinte könyékig olajos lettem de pont nem érdekelt. Tundi akartam mi a baja a kocsinak.
- Adnál neki gyújtást..? – dünnyögtem miközben picit megvakartam az állam.
- Mi..? Ja, igen… - ugrott meg mellettem.
Behuppant a kocsiba és elfordította a kulcsot. Kicsit felmordult a motor, de semmi több nem jött rajta.
- Dolgozz vele egy kicsit… - hajoltam ki, amire azonnal megismételte az indítást és adta is a gázt.
Kínlódva és kicsit keservesen bőgött a motor, de megadta magát és leállt.
- Hm… Fura… Semmi nem látszik rajta. – támasztottam ki magam. – Vajon mi lehet vele..?
- Hagyd a francba, lemondom a nevezést és meg van oldva… - tette a vállamra a kezét Kyuhyun.
- Hogy is ne! Ne add fel, megoldom. Csak kell egy kis idő. – piszkáltam tovább az állam. – Talán… De csak talán, az injektorokkal lehet valami…
- Öhm, egészségedre… A csapatom szakértői tudják a dolgot, de ők most nem tudtak jönni. Én meg nem nagyon értek hozzá.
- Van szerszámos? Abba lenni kéne valami tisztítónak…
- Ja, van. Hozom… - ugrott azonnal vissza a kocsi hátuljához.
Elém rakott egy jó nagy ládát és felpattintotta.
- Mit adjak?
- Semmit, megoldom. – vigyorogtam rá.
Leguggoltam mellé és kihalásztam néhány csavarkulcsot és egy flakon jó erős tisztító szert.
Leraktam magam mellé és visszahajoltam a motor mellé. Lecsavartam a védősapkát és a szűrőhálót is kiszedtem.
- Ahogy tippeltem… El van tömődve. – motyogtam és közben felkaptam a tisztító szert. Lelocsoltam vele egy kicsit és meg is rázogattam, hogy kihulljon belőle minden, ami elzárja az utat. Visszapattintottam a helyére és visszacsavartam a sapkát. Megismételtem ugyan ezt az összes kis injektorral aztán még egyszer ráhúztam a védőket, hogy ne essenek le, még véletlen se.
- Szerintem most jó lesz… - húztam ki magam jólesően.
- T-Tényleg? – csillant fel a szeme.
- Próbáld meg beindítani.
Hatalmas mosollyal a képén behuppant a kocsiba és beindította. A motor felbődült és nem állt meg. Adta neki a gázt és az hangosan pörgött.
- Te egy istenség vagy haver! – ugrott ki és lepacsizott velem. – Uh… Kicsit olajos vagy… Kicsit nagyon.
- Tényleg..? – mértem fel magam. – Hm, hozzászoktam.
- Gyere, adok valami rongyot, takarítsd meg magad. – veregette meg a hátamat.
- Azt megköszönöm.
- És, honnan tudsz te ilyen fiatalon ilyen profizmussal szerelni? – nyomott a kezembe egy törlőrongyot.
- Apám autószerelő. Amúgy meg, ez a mániám.
Alaposan letöröltem a könyökömig a koszt és visszautaltam a rongyot.
- Maradt egy kicsi az arcodon… - kuncogta és elkezdte törölgetni.
Csak ekkor néztem meg igazán az arcát.
Egész helyes pasi… Ha csajból lennék, igen csak rámásznék.
Mi?! Min gondolkozok én? Kim Kibum! Át ne menj homoskosba, mert nem leszel jóba magaddal!
Éreztem, ahogy egy kicsit el kezd égni az arcom és a füleim is.
É-Én most komolyan elpirultam..? Nee!
- Öh, ha nem tudok mást segíteni, akkor én megyek is… - emeltem el a kezét magamtól.
Már majdnem elindultam, amikor megállított.
- Várj már! Valamit mondani akarok…
- M-Mit?
- A csapatomban ilyen tehetséges emberek kellenek. Ha gondolod, keress fel. – a kezembe nyomott egy kis kártyát és elengedett. – Most már mehetsz.
Nem tudtam mit szólni csak intettem és elindultam. A kártyát a zsebembe raktam aztán elkezdem keresni a többieket.
Megtaláltam Minhot és Taemint. Ott ültek néhány csajjal az ölükben és valamin nagyon röhögtek.
- Császtok, mi a szitu? – vágódtam be közéjük.
- Fúh, haver mi ez a szag? – fordult le mellőlem Minho.
A lányok fintorogva tovább álltak.
- Ja, ez..? – megszaglásztam a felsőmet és kicsit elvigyorodtam. – Kérlek szépen, ez motorolaj. Frissen bontott, alig használt.
- Évjáratot és márkát nem akarsz felsorolni.
- Várj… - még egyszer beleslukkoltam a felsőmbe és vigyorogva rájuk néztem. – Nem rég gyártott, Visit olaj…
- Menj a picsába! – lökött le Taemin röhögve.
- Öh, nemsoká éjfél, szerintetek nem kéne megindulni a verseny felé? – mutogatta a telefonját Minho.
- De igen. Gyertek… - intettem miközben elindultam.
Igazán fogalmam sem volt merre lehet az a rész, mert arra még nem jártam, de a fények és a hangok elég sokat segítettek.
A tömeg csak egyre jobban sűrűsödött. Egyre több csaj tapadt ránk, én meg elveszítettem azt a jó kis motorolaj szagom, helyette valami nagyon erős parfüm árasztott el, amit az egyik csaj ragasztott rám.
- Bocs, de nem kellesz… - löktem el magamtól az „illat” forrásom. – Tapadós szajha…
- Te most ennyire hülye vagy, vagy ennyire buzi? – csodálkozott Taemin.
- Lehet, hogy szingli vagyok, de nekem ez tetszik… - rántottam meg a vállamat.
Végre elértünk egy korláthoz, ahonnan rá lehetett látni az egész útszakaszra. A rajttól, a célig. A szívem elkezdett kalimpálni az izgalomtól és muszáj voltam megtámasztani magam. Picit szédülni kezdtem és homályos lett minden.
- Hé, jól vagy tesó? – bökdösött meg Minho.
- Ja, csak kicsit megszédültem… - mosolyogtam rá bíztatóan, de nem bírtam el a súlyom, elestem.
Mi van velem? Nem vagyok pedig beteg… És allergiás se. Nem is ettem semmit.
Az utolsó ami meg maradt, az Taemin és Minho aggódó pillantása, azután minden elsötétült.

- Töki, kelj fel! – szólongatott Jin-ki.
Egy hatalmas csattanás és elkezdett sajogni az arcom. Erre azonnal kipattant a szemem és a kocsiban találtam magam.
- Mondtam, hogy erre felkel. – húzta ki magát büszkén Jonghyun.
- Na, tipli van, szunyázz anyuci mellett az ágyban. – rágatott meg Jin-ki.
- Ha kérdésed van, én tudom a választ. Bealudtál a pálya mellett és miután elvonszoltunk, lemaradtunk a versenyről. Ez a tökfej meg, - mutogatott a bátyjára. – nem tudott nevezni. Így hazahoztunk, aztán mi nekünk is takarodó… - húzta el a száját Minho.
- Kössz… - túrtam a hajamba kómásan.
Kimásztam a kocsiból és integettem egy kicsit nekik, aztán felkínlódtam magam a tetőre.
Beborultam az ágyamba és elaludtam.

Másnap azonnal zuhannyal kezdtem és rohantam is le, hogy minél hamarabb mehessünk apámmal a műhelyébe.
Ő már az ajtóban várt és kicsit hátba veregetett, majd vége elindultunk.
Az úton többször is felhozta, hogy az ő első autója egy felújított járgány volt, és hogy mennyire imádták érte a lányok.
A célozgatás csak akkor esett le, amikor egy roncstelepnél álltunk meg.
Kicsit kiakadtam, de beletörődtem. Majd két óráig válogattam a roncsok és a félig szétberhelt autók közt, amikor megakadt a szemem egy eléggé szétroncsolt autón.

Tíz percig ácsorogtam mellette és gondolkodtam rajta, aztán amikor odaért apám a tulajdonossal és magyarázták, milyen szuper ősmodellek vannak a másik oldalon, én is felhoztam a zsákmányom.
A fantáziámmal nem volt nehéz kigondolni, hogyan nézne ki teljes karosszéria cserével és alkatrész cserével, de apám nagyon tartózkodott tőle.
Persze mikor megemlítettem, hogy ott van még a bankszámlám, amire kiskorom óta gyűjtöm a pénzt, egy új kocsira, belement.

Az elkövetkezendő hónapokban az iskola után azonnal a szerelőműhelyben kötöttem ki, és az aznap megérkezett alkatrészeket szereltem be a helyükre.
A karosszériát is teljes mértékben kicseréltem apával és a segítőivel. A műszerfalat és a kábelek elrendezését nem én csináltam meg, mert az volt az egyetlen dolog, ami kifogott rajtam. Az a sok kis kábel, nem ment a helyére soha. Anyukám meglepett új ülésekkel és a belső huzatokat is megcsinálta.
Gyönyörűen kezdett kialakulni a kocsim, egyre jobban hasonlított sportautóra, mintsem roncsra. Már csak a motor kellett és néhány alkatrész.

Kifogytam pénzügyileg, így munkát kellett találnom, ami nehéznek bizonyult, így a nyár elején. Sehol nem találtam megfelelő helyet.
Eszembe jutott Kyuhyun és az ajánlata.
Tárcsáztam a számot és vártam, hogy felvegye.
- Igen? – szólt bele meglepetten az emberem.
- Kyunhyunnal beszélek?
- Kibum? – lepődött meg még jobban. – Azt hittem elfelejtettél…
- Dehogy, csak sose volt időm…
- Mit szeretnél? – váltott át kedves hangnembe.
- Még a versenyen felajánlottál egy munkát… Él még az ajánlat?
- Persze! Jó emberekre mindig szükségem van!
- Redben. Mikor kezdhetek?
- Ha gondolod már holnap. Tudod, merre van Junior’s autószalonja, ugye?
- Persze. Apám elég sokat megy oda alkatrészekért.
- Szuper! Na, amellett van egy mélygarázs. Ott van a műhelyünk és az autóink. Holnap tízre várlak. – hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Rendben! Holnap tízre! Szia! – vigyorogtam én is.
- Szia…
Ugráltam egy sort az ágyamon és körberohantam a szobámat.
Mivel nem tudtam magammal mit kezdeni, elsétáltam a műhelybe, aznap már sokadjára.
- Hát te? Megint itt? – nézett rám hatalmas szemekkel apa titkárnője.
- Igen… Nagyon szeretnék már kész lenni a kocsival, szóval az apróbbakkal is meg kell lenni.
- Értem… Nem igazán értek hozzá, de színt választottál már neki?
- Még nem. Azt akartam utoljára hagyni. Csak nem segíteni akarsz?
- Ha már megkérdezted, igen. Nőből vagyok, szóval van hozzá ízlésem. – simította hátra a kilógó tincseit.
- Ha te mondod… - forgattam meg a szemeimet, miközben elindultam a folyosón.
Valamit nagyon magyarázott a sötét színekkel, de ne igazán figyeltem rá, jobban elvoltam a gondolataimmal és a másnapi munkámmal.
- Figyelsz te rám? – vinnyogott a csajszi miközben valami palettát lóbált az orrom előtt.
- Mi a baj? – sóhajtottam fel.
- Milyen színre is gondoltál?
- Aish… Valami sötét. Talán fekete vagy kék.
- Van a kéknek húsz sötét árnyalata is…
- Legyen a legsötétebb előtti. Úgy hárommal. Szia! – intettem neki vissza az ajtóból.
Beléptem a lengőajtón és képen nyomott az a fülledt műhelyi levegő.
Apám éppen hegesztett valami alkatrészt, de muszáj volt vele beszélnem a melóról.
Simán belement a dologba, mert legalább nem az ő vérét szívom.

Másnap már tíz előtt jóval ott voltam és vártam. Amikor majdnem elütötte az óra az időt, elkezdtem keresni azt a garázst. Nem volt nehéz, szinte kibökte a szemem, annyira észrevehető volt.
Visszatartottam a levegőm is, amikor elindultam a lépcsőn. Jó, amikor már majdnem leszédültem szinte lila színnel a fejemen, oxigénhez juttattam a tüdőmet.
Kicsit megijedtem, amikor nem éreztem az a jellegzetes szagot, mint amit szoktam. Szembetaláltam magam egy vaskapuval, ami eléggé furcsa volt, főleg így egy mélygarázs belsőbb zugaiban.
Megnyomtam a nagy kirakott csengőszerűséget és vártam.
Egy idegen srác nézett ki rajta.
- Kibum? – kérdezte hunyorogva.
- Igen… - bólintottam egy fél mosollyal.
Kitárta előttem az ajtót és beinvitált.
- A főnök megkért, hogy vezesselek körbe és adjam majd ki a munkád. Az én nevem Donghae, én vagyok az egyik támogató. Ő ott Shiwon, az egyik szerelő és mellette a társa Enhyuk. A másik finanszírozó és egyben a fél menedzser Ryewook, aki most az irodájában gubbaszt és próbálja elintézni a napi dolgait. Kyuhyunt ismered, ő a másik fél menedzser, és egyben a versenyzőnk is. A te dolgod pedig az ő kis szeme fényének a karbantartása és járatása lesz. – a kezembe nyomott egy kulcsot. – Ott parkol bent. Vigyázz rá, és ha minden okésan megy vele, nyomj rá egy adag fényezést, és végeztél. A főnök délután jön és megnézi mit dolgoztál ma. Próbáld ne összetörni, mert akkor nem csak neked lesz annyi, nekem is. Jó munkát. – intett és el is tűnt az egyik ajtó mögött.
 Most mi is van? Olyan szinten hadart, hogy alig értettem valamit. Az összefolyt, hogy ha végeztem, takarítsam meg a kocsit, és ne törjem össze… Ne törjem össze… Mi?
Most komolyan Kyuhuyn kocsiját kell vezetnem? De hát én még rendesen nem is vezettem kocsit, nem hogy versenyautót!
Félve megindultam a kocsi állítólagos helyére. Kinyitottam az ajtót és szembe találtam magammal azzal a kocsival, amit még a versenyen hoztam rendbe.
Ez lenne a szeme fénye? Csak ne törjem össze…
Beültem és beindítottam. A hideg futkározott a hátamon és nem a kellemes hangjától. Eszeveszettül csikorgott benne valami…

- Hé, kölyök! Meghívhatlak egy sörre? – kiabált utánam az újdonsült főnököm, amikor hazafele mentem.
Körbenéztem és mivel senki nem volt rajtam kívül az utcán, rájöttem, hogy tényleg nekem szól az ajánlat.
- E-Engem? – nyeltem nagyot.
- Á, nem. A lámpaoszlopot. Persze, hogy téged! Na, gyere! Nemleges választ nem fogadok el… - karolta át a nyakamat és az egyik italozó felé kezdett el húzni.
Beültünk az egyik kis sarokba és kértünk két üvegsört.
- Tudod… Figyeltem, ahogy vezetsz…
- T-Tényleg..? – köhögtem a korty miatt.
- Nem rossz, de van még mit javítani rajta. Nem sokat gyakorolsz, mi?
- Még csak most vettem meg a kocsim, de van híja… Szeretnék vele majd versenyezni én is…
- Tudod mit?! – csapta le félhangosan az üveget.
- Hm?
- Meg tanulsz nálam normálisan vezetni, és rendbe hozatod a kocsid, aztán kiállsz vele ellenem! Ha legyőzöl, szabadkarriered lesz és én segítek benne, de ha én nyerek, nekem fogsz versenyezni.
- M-Mármint menedzserelni akarsz?
- Az más dolog lenne. Az arról szól, hogy finanszírozlak. De amiről én beszélek, hogy te versenyzel, de csak bizonyos részét kapod meg a pénznek. Benne vagy?
- D-De… Miért ajánlod fel ezeket?
- Mert jó szemem van a tehetség felismeréséhez. Vajon hogyan állítottam össze a csapatom?
- É-Értem… Nem tudom…
- Gondolj bele… Jól járhatsz így is, úgy is…
- Eh… Egy próbát megér. Benne vagyok! – húztam ki magamat egy mosoly társaságában.
Kezet fogtunk az egészre, aztán még egy kis beszélgetés után hazaindultunk mind a ketten.

Keményen melóztam Kyuhyunnál és az estéket gyakorlással töltöttem. Beilleszkedtem a csapatba is, és a kocsim is kész lett lassacskán.
Közeledett ismételten a gyorsulási futam, így sokszor segítettem Kyuhyunnak készülni, de néha csak elröhögtük, vagy elbeszélgettük az egészet.
Az iskolát ideiglenesen abbahagytam, hogy több időt fordíthassak a szenvedélyemnek. A szüleim nem igazán örültek neki, de belebékéltek.

- Na, öcskös, készen állsz a mai gyakorlásra? – veregetett hátba Kyuhyun.
- Az nem szó! Ha itt végeztem, akkor sietek, szóval essünk túl rajta!
- Csak nem kész lesz a kocsid? – simogatta meg a fejemet nagytesósan.
- De igen!
- Akkor ez lesz az utolsó… - suttogta szomorúan.
- Mi?
- Az utolsó gyakorlásod. Utána már csak egy röpke verseny választ el a karrieredtől. – mosolygott rám kedvesen.
- Tényleg… De úgy se tudlak legyőzni… Te profi versenyző vagy, szóval esélyem sincs.
- Lehet, hogy profi vagyok, de neked a véredben van.
- Micsoda? – nézem rá értetlen fejjel.
- Nem tudtad?
- Mármint mi?
- Az apád, nagy versenyző volt. De abbahagyta. A gyorsulási versenyek királya volt. Ő tanított engem is.
Oké ez kicsit sok nekem… Az én apám, mint versenyző?
- Ne nézz így… Na, gyere… A gyakorlás nem csinálja meg magát.
Nagyon jól ment minden. Sokkal könnyebben ment a gyorsváltás, mint régebben. Órákig száguldoztunk a város leghosszabb egyenes szakaszain.

Másnap szinte a műhelyben kelem, hogy kipróbálhassam a SAJÁT kocsim. Hm, de jó ezt kijelenteni…
Olyan igazi csajozós kinézettel nekiindultam a napnak, össze-visszajárkáltam a városban, felkeltve ezzel az emberek figyelmét. Élveztem, hogy én vagyok a középpontban. A piros lámpákat szinte vadásztam, hogy ott nyomathassam a gázt, pusztán keménykedésből. Lehet, hogy kicsit elszálltam tőle, de jól éreztem magam.
Mivel tudtam a többiek csengetési rendjét és az órájuk végét, elmentem eléjük a suliba.
Nem kicsit lepte meg őket a dolog, de legalább picit felfigyeltek rájuk a lányok.
Estefelé elindultam a szokásos gyakorlóhelyünk felé, mivel sejtettem, hogy Kyuhyun ott fog várni.
Sejtésem beigazolódott, csak annyi extra volt, hogy szinte teljesen olyan hangulata volt, mint egy versenynek. Jó, oké ez így is, úgy is verseny lett volna, de nem ilyenre számítottam.
Már a rajthoz rendeződve várt rám, így csak az indítás és a célba érés hiányzott.
Arra se kellett sokat várni. Egy csinos csajszi meglengette a zászlót és azonnal padlóig nyomtuk a gázt. A kerekek csikorogtak, a motorok bőgtek, én bennem pedig pörgött az adrenalin.
Első normális gyorsulása volt a járművemnek, de nagyon is szépen bírta. Néhány másodperc alatt már a százast súrolta én meg azt se tudtam hol jár az agyam.
Fej-fej mellett haladtunk Kyuhyunnal, és hajszoltuk az autókat. Oldalt az emberek arcai már csak összefolytak, akár csak valami régi rossz vízfesték.
Figyeltem a sebességmérőm, és ahogy tanultam, gyorsváltásokat csináltam. Kétszáznál feltűnt a célvonal, így csak még jobban ráfeküdtem a gázra.
Fel se fogtam mi történt körülöttem, csak annyi folyt le, hogy célvonal, ujjongás, én lassítok, vigyorgok, a lányok rámásznak és ennyi. Azt se tudtam hol vagyok, ki vagyok és a nememet se tudtam megmondani.
El se hittem, hogy gyorsabb voltam. Gyorsabb, egy általam rendbe hozott autóval, egy profi versenyző ellen.

Reggel, az ajtómban egy egész jól kiöltözött Kyuhyunnal találtam szembe magam. Öltöny, aktatáska, minden játszott.
- Szia… Hát te? – kérdeztem kómás fejjel.
- Tisztelt Kim Kibum úr. Fölösleges bemutatkoznom, inkább azonnal rátérnék az üzleti ajánlatomra.
- Öh, jól érzed magad? – vontam fel a fél szemöldököm.
- Szeretnék a menedzsere lenni.
- Mi? Szórakozol velem mi? – nevettem el magam kínosan.
- Nem, ez teljesen komoly… De kérlek, most mondd, hogy tegezzelek le, mert túl merev nekem ez a stílus… - nevette ki magát.
- Nem is illik hozzád. Amúgy gyere be…
- Sietek…  Szóval… Fogadsz, mint menedzsert vagy nem?
- Ez hülye kérdés… Persze, hogy fogadlak! De még nem versenyzek…
- Fogadjunk? – nézett rám sunyin.
- Mi ez a nézés?
- Kicsit előre terveztem neked. Kihívtam néhány embert erre a hétre és a hétvégi nagy versenyen az én nevemben fogsz versenyezni Jeonggal.
- Mi?!
- Megcsinálod… Ha engem legyűrsz, akkor az a kis terrorista is menni fog…

Nah igen… Egész héten nyúzott, mert ráncigált egyik helyről a másikra, aztán még esténként a versenyekre is menni kellett. Hétvégére full kimerültem, de még ott volt Jeongékkal a párbaj.
Begyömöszölt Kyuhyun a kisbuszba, amivel a csapat ment, de én ott is aludtam. A helyszínen a többiek rugdostak ki a helyemről. Vagy nyolc liter energiaitalt belém töltöttek, aminek meg is volt a hatása. Hangsebességet megalázóan tudtam volna futni.
Rajtvonalhoz álltunk és vártunk az indításra. Aztán felgyorsult minden én meg azt se tudtam, hogy élek-e vagy meghaltam. Csak előre és a gázra koncentráltam. A kis huggyos azonnal lehagyott, én meg csak néztem utána. Szerencsére a csapat visszarázott az élők sorába, hála a rádiónak és rákapcsoltam. Csak nyomtam a gázt, a többiek üvöltöztek, hajtottak, a tömeg köröm rágva figyelte az eseményeket.
Végre kezdtem beérni és nehezen, de a hátam mögött hagytam. Átsuhantam a célvonalon és még le se álltam rendesen, de már ugrottam is ki a kocsiból egyenesen Kyuhyun nyakába.
Akár csak egy kislány, akinek a bátyja vagy esetleg az apja ért haza a munkából.
Senki nem bírt volna levakarni róla, de nem is akartak.
- Büszke vagyok rád… - suttogta a fülembe Kyuhyun.
Elhúzott magától és egyenesen a szemeimbe nézett. Nagyon lassan közelebb vonta magához az arcomat és az ajkait az enyémnek nyomta.
Mélységesen meglepett a dolog, de jól esett így nem ellenkeztem.
Elhúzott magától és szabadkozni kezdett.
- N-Ne haragudj… Én csak… Csak…
Nem hagytam, hogy befejezze, most én csókoltam meg őt.
Körülöttünk eltompult minden. A tömeget már alig hallottam, csak én voltam és Kyuhyun, az űrben.
Talán ez valami új kezdete..?

Jó újra látni

(nincs korhatár)
Ezt egy játékra készítettem, remélem nem lett olyan rossz.^^

(Taehyung szemszögéből íródik)

- Igen anya… Persze, anya… Igen! Pihenni fogok, persze! Jó, én is! Szia!- magyaráztam a telefonomba, miközben próbáltam fél kézzel előszedni egy nagyobb bőröndöt.
 Ledobtam a telefonomat az ágyra és két kézzel rántottam rajta egy nagyot. Ez a lendület túl nagynak bizonyult, és hátravágódtam. Művészi mozdulattal landolt rajtam néhány hátizsák és egy nagyobb koppanással ért a fejem is vízszintbe.
- Franc…- dörzsöltem meg a fájós tarkómat.
Anya is ilyenkor tud elküldeni „nyaralni”… Tudja, hogy sok a dolgom az egyetem miatt, de azért foglal repülőjegyet és hotelt is. Imádom, amikor ezt csinálja... Szó nélkül lefoglal valamit és nekem csak az utolsó pillanatban szól, hogy „Héj Taehyung! Te most nyaralni mész, és nincs mese!”. Általában ez van... Elküld valami méregdrága helyre, hogy ne legyen olyan rossz a kedvem.
Mivel mégis csak az anyukám, és sok pénze van benne, nem mondhatok rá nemet soha...
Elengedtem egy hatalmas, gondterhelt sóhajt és felszedtem a szétszóródott táskáim. Amikor felvettem az utolsót is, valami kicsúszott belőle és a földre hullott.
Csodálkozva utána nyúltam és magam felé fordítottam.
Egy fénykép volt. Egy fénykép, amin egy nagyon jó barátommal vagyok, egy régi osztálykiránduláson.
Ismét megfordítottam és a hátuljára írt kopottas írást próbáltam leolvasni.
- Kim Taehyung és Woo Jiho, legjobb barátok.
Ez után a mondat után megannyi emlék cikázott végig az agyamon.
Leültem az ágyamra és elmerengtem, de az idő sürgetett, a gépem pedig három óra múlva indult.
Villámsebességgel kezdtem hozzá pakolni. Sikerült egy óra alatt összepakolnom és hozzákezdhettem készülni.
Le kellett zuhanyoznom, hogy azért még se legyen már ennyire paplan szagom, mivel aludtam, amikor anya hívott.
A fürdés végeztével felkaptam az egyik kedvenc farmerom és rövid ujjúm.
Megszárítottam a hajamat és egy kis formázás után elgondolkoztam, hogy kell e nekem smink. Végül csak egy kis szemceruza mellett döntöttem.
Hívtam egy taxit és miután alaposan bezártam az ajtómat, bekínlódtam a liftbe a bőröndjeimet. Elköszöntem a portástól és kiindultam az utcára. A taxi sofőre már várt és segített berakni a csomagjaim.
Eléggé gyorsan kiértünk a repülőtérre, és ahogy kifizettem a taxist rohantam is befele, mert az órámra nézve, volt kőkemény tíz percem indulásig. Szerencsére még épp időben felértem a gépre, de így is utolsóként. Utazás közben volt időm ismét gondolkozni a képen. Elővettem a telefonomat és a régi fényképeimet kezdtem rajta nézegetni. Én és Jiho, legjobb barátok örökre…

Bizony, legjobb barátok. Csak nem örökre…
Már óvodás korunk óta kötődtünk valahogyan egymáshoz, és ez a kötődés az évek alatt csak erősödött. Mindig egymáshoz menekültünk, amikor valami nem volt oké. Ha valahova mentünk a családunkkal, hívtuk a másikat. Szinte testvérek voltunk.
Amikor középiskolások lettünk, vicces módon egyikünknek se volt barátnője. Gondoltam neki azért nem, mert nem akarta az orrom alá dörgölni. Nekem, persze hiába rajongtak körbe a lányok, valahogy egyik se fogott meg.  Csak az érettség évében esett le, hogy én nem a másik nemhez vonzódom.  Én barom pedig pont a legjobb barátomba tudtam beleszeretni. Nem mertem neki elmondani, mert tönkre is tehette volna a barátságunkat.
 Érettségi után ugyanarra a főiskolára jelentkeztünk. Sokszor ültünk össze tanulni, de nála a legtöbbet.
Anyukám akkor hozta fel először, hogy elég nagy vagyok már, béreljek lakást. Természetesen azonnal felhívtam Jihot hogy mit szólna, ha összeköltöznénk. Kicsit meglepte, de belement. Néhány hét múlva már össze is cuccoltunk. Sokkal jobban ment minden, mint gondoltam volna. Nem voltak problémák, tisztaságot tartottunk és jól elvoltunk együtt.
Mindent együtt csináltunk. De tényleg mindent. Akár csak a testvérek, együtt főztünk, tanultunk, bevásároltunk, sőt, még együtt fürödtünk és aludtunk is.
Amikor a vizsgákra kellett készülni, mindig el poénkodtuk az egészet.
Talán végzősök lehettünk, amikor egy kis időre vége szakadt mindennek. Haza kellett költöznöm a szüleimhez, mivel az öcsémnek súlyos betegsége lett. Hanyagoltam a tanulást és Jihot is.
Szerencsére Taewoo felépült, így én visszatérhettem a hétköznapokba. Mivel néhány hónapig (körülbelül öt hónap) nem láttuk egymást, mind a ketten megváltoztunk.
Ő eléggé lefogyott és rumlis lett. Én is vesztettem a súlyomból nem is keveset, meg persze nőttem egy kicsit. Mindig én voltam az alacsonyabbik fél, de akkor én lettem a magasabbik.
Aznap, amikor ismételten az albérlethez értem, nagyon izgultam. Csupán viccből becsengettem a kis lakásba, és amikor Jiho ajtót nyitott a lélegzete majdnem elakadt. Hatalmas vigyorral az arcán rohant felém, aztán szinte feltépve a kaput szorított magához.
Folyamatosan csak azt hajtogatta, hogy mennyire hiányoztam neki és milyen jó újra látni.
Muszáj volt mindent megbeszélnünk, közte, hogy amíg én nem mentem be az iskolába, addig ő se, és újra kell ismételnünk ezt az évet. Valahogy felhoztam, hogy az óta talált e barátnőt. Nem válaszolt csak lehajtotta a fejét és vett egy mély levegőt. Kicsi köntörfalazással bevallotta, hogy a saját neméhez vonzódik. Nagyot dobbant akkor a szívem. Megkérdezte, hogy lehetünk e attól még barátok. Nem válaszoltam neki, csak közelebb csúsztam hozzá. Felsóhajtottam én is és elmondtam, hogy én velem is az a helyzet és hogy van egy fiú, aki ellopta a szívemet. Reményvesztetten rám nézett és könnyek gyűltek a szemébe. Nagyon lassan felé hajoltam és letöröltem azokat. Kedves mosollyal még hozzáfűztem néhány szót. „Ez a fiú márpedig te vagy.” Ez után a kijelentésem után bátortalanul megcsókoltam. Nem tartott tovább néhány másodpercnél, mert észbe kaptam és elhúzódtam. Hihetetlenül megilletődtem, amikor visszahúzott magához.

- Uram, megérkeztünk… Uram…- szólongatott a stewardess.
- Oh, köszönöm…- dörzsöltem meg a szememet óvatosan.
Felálltam az ülésemből és felkaptam a poggyászom.
Eléggé hamar megérkeztünk… Mondjuk, ha az ember el van a gondolataival és visszaemlékezést tart, hamar eltelik az a két-három órás repülő út. Gyorsan a zsebembe nyúltam, hogy előkapjam a címet ahova mennem kell. Felvettem a csomagjaimat, és kimentem fogni egy taxit. Eléggé nehéz volt, a többi ember miatt, de tíz perc kínlódás után volt egy normális ember, aki nem hagyta, hogy elém tolakodjanak. Odanyújtottam neki a címet és bepakoltam a csomagtartóba. Amikor beültem, ismételten rám törtek az emlékeim.

Az a csók… Az volt mind a kettőnk első csókja. Eléggé ügyetlenek voltunk, de boldogultunk. Nem álltunk meg. Letepert és ott a kanapén majdnem megtörtént a dolog. Csak majdnem, hála egy szennyes zokninak, ami pont a fejem mellett bűzölgött. Ráripakodtam, hogy miért nincs rend, és hogy én addig nem vagyok képes semmit csinálni vele, amíg rendet nem rak.
Akkor tűnt fel, hogy mindenhol ruhák, edények és eldobált gyors ételes dobozok hevertek. Felkapott egy seprűt és fél órácska alatt ismételten csillogott a lakás. A hálószobában éppen az ablakot tisztította, amikor megöleltem hátulról. Felém fordul és megint megcsókolt. Elszambáztuk az ágyig és ráborított gyengéden. Akkor, aznap megtörtént. Elvesztettem a szüzességemet, pont azzal az emberrel, akit a legjobban szerettem.
Amikor újrakezdtük az évet, ismételten jelentkeztünk a kiszemelt egyetemre. Minden nap köröm rágva néztük át a postánkat. Aztán elérkezett a várva várt nap. Két vastag boríték várt minket a postaládában. A kezünkbe vettük a leveleinket és visszaszámlálás után egyszerre cincáltuk szét. Gyorsan beleolvastam a közepébe, a rizsa részt kihagyva, hangosan felolvastam azt az egy sort. „Örömmel közöljük önnel, hogy felvételt nyert.” Vigyorogva fordultam Jiho felé, aki csak a sajátjába meredt. A mosolyom lehervadt és mögé léptem. Neki pont az ellenkezője volt. Nem vették fel. Egy világ tört ekkor bennem össze. Kijelentettem, hogyha ő nem megy, én se. Le is szidott, hogy nem tagadhatok meg egy ekkora lehetőséget, és hogy ettől mi még együtt maradunk.
Az egész nyarat együtt töltöttük, az elejétől a végéig. A szüleinkhez is úgy mentünk.
Mivel az egyetem az eddigi főiskolánktól messze volt, költöznöm kellett. Megint külön lettünk, de minden nap felhívtuk egymást. Ő szerzett magának munkát, ami miatt már csak hétvégente tudtuk beszélni.
Mivel nekem elkezdődött akkoriban egy vizsgaidőszakom, így már csak kéthetente beszéltünk néhány szót.
 Egy idő után már ez is elmaradt. Csak vártam a telefon mellett, hogy mikor hív végre fel, és beszélünk egy jót. Nem hívott. És se hívtam őt, mivel a munkája közben nem akartam zavarni.
Beletörődtem, hogy elfelejtett, teljesen. Én is próbáltam, de nem ment. Valamiről mindig eszembe jutott. Mint ma is, erről a képről.

- Megérkeztünk. – szólt hátra a sofőr.
- Köszönöm…- odanyújtottam a pénzt és kiszedtem a csomagomat.
Megfordultam és egy hatalmas luxus hotel előtt találtam magamat. Körben minden fele szebbnél szebb és drágábbnál drágább autók parkoltak.
Zsír, még egy luxus hely, csak hogy „kipihenjem” magam.
Nagy sóhaj társaságában felemeltem a bőröndöm és bementem. Megálltam a recepción és csengettem. Senki nem jött, így megismételtem. Közben körbenéztem. Szép, ízléses hely, a pult mögött közvetlen egy hatalmas akvárium, tele halakkal.
- Jó napot, miben segíthetek?- bukkant elő egy aranyos arcú fiatal lány.
- Viszont. Foglalásom van, Kim Taehyung névre.
- Egy pillanatot kérek…- mosolyodott el, majd kutatni kezdett a számítógépen. – Igen… Van egy Kim Taehyung névre. Legfelső emelet, kilátással.
Idenyújtotta a kulcsaimat és benyomott egy gombot. A pult mögül elősétált egy akkora férfi, mint egy mozdony. A lány valamit magarázott neki és rám nézett. Bólintott neki és felkapta egyszerű módon a bőröndjeimet.
Ha ekkora lennék, nekem is ilyen könnyen menne…
Könnyű módszerrel vittel be a liftbe, majd odafent, kis is. Letette az ajtó előtt és felém fordult. Én persze értve a célzást, odanyújtottam neki egy kis borravalót.
- Köszönöm, ha valamire szüksége van, hívja a szobaszervizt. – mosolygott mielőtt bementem volna a lakosztályomba.
Behúztam a bőröndömet és körbenéztem ott is.
- Nem rossz… Még talán tetszik is. – motyogtam miközben leültem a kanapéra.
Megpillantottam egy másik bőröndöt is, közvetlen a konyha mellett.
- Na szuper… Anya megint szervezkedett, és nem tudnék egy kicsit se pihenni…
Mindent otthagytam, és kimentem a teraszra szétnézni. A korlátnak támaszkodva figyeltem a város nyüzsgését és a szomszédos vízi parkban szórakozó gyerekeket.
Tíz éve én is ilyen voltam Jihoval…
Felszakadt belőlem egy sóhaj és csak még jobban belemerültem a gyermek kacajba.
- TaeHyung?! – hallottam egy nagyon ismerős hangot magam mögül.
E-Ez nem lehet… Ilyen csak a mesékben és a filmekben van!

- J-Jiho? – fordultam meg hirtelen.
Amint megpillantottam, könnyek szöktek a szemembe és levakarhatatlan vigyor nőtt az arcomra. Hatalmas lendülettel indultam meg felé és ugrottam a nyakába.
- Jiho! – sírtam el magamat miközben a vállába fúrtam az arcomat.
- T-Taehyung… - suttogta alig hallhatóan.
Óvatosan viszonozta az ölelést és a derekamnál összekulcsolta a karjait.
Egyszerűen csak zokogtam. Nem tudom miért, de nem sikerült leállnom.
- H-Hiányoztál… - szipogtam egy idő után.
- Ha tudnád te nekem mennyire…- szorított magához erősen.
Felemeltem a fejemet és a szemeibe néztem. Csak ekkor tűnt fel, megint magasabb, mint én.
- Jó újra látni…- suttogtam az ajkaira mielőtt megcsókoltam.